Pauer Imre dr.: A lélektan alaptanai (Budapest, 1903)
Bevezetés - A lelki élet fogalma
22 minden egyes embernél különböző, s határtalan mező gyanánt terül el a vizsgálódó előtt, ki feladatául tűzte, hogy az egyéni természet okait, tényezőit, tüneményeit felkutassa, s ezen alapon hozzon Ítéletet az emberről és annak életéről és cselekvéseiről. Ilyetén okok és tényezők mindazok, melyek között a test, mint természeti fejlődmény ered és fejlődik; tehát a talaj, melyhez kötve van, a levegő, melyet beszív, az éghajlat, az öröklés, családi természet, nemzeti jellem, nemi különbség, kor — mindannyian természetfejlesztő tényezők, melyek befolyással vannak az egyéni fejlődésre és sok tekintetben átléphetetlen korlátokat húznak az egyén elé, mint ezt számtalan tapasztalati tény is igazolja. 1. A külső természet hatását illetőleg általán ismeretes, hogy a föld, levegő, éghajlat, évszakok, élelem határozó befolyással vannak a testi szervezetre s általa a lelki tüneményekre; mit egyébként könnyen ki is magyarázhatni azon szoros viszonyból, melylyel az ember mint földi lény, a földhöz melyen lakik, kötve van és részt vesz annak bolygói életében. A mérsékelt éghajlat alatt legszebben fejlődik a tudomány és művészet egyaránt, legalkalmasabb a munkára az ember. Míg a nagy meleg a forró égöv alatt, lankadttá — a nagy hideg éjszakon, ügyetlenné tesz. A száraz és tiszta levegő felderíti a kedélyt, neveli az életkedvet és munka-képességet: míg nedves és ködös levegő hatása alatt mogorva, lehangolt és csüggeteg lesz az ember, szellemi functiói is lassúbbak és test-szervezete fogékonyabb a betegségek iránt. Hol örökös hó borítja a talajt — éjszakon — testileg és lelkileg eltörpül az ember. A grönlandi nagysága alig haladja meg az öt lábat, s minél közelebb lakik az éj szaki sarkhoz, annál kisebb. A roppant hideg miatt s kellő világosság hiányában nemesebb foglalkozásról itt szó sem lehet. Az úgynevezett ox£lmek, kik leginkább a havasok között, vagy oly völgyekben tartózkodnak, melyeket a keleti szél nem ér, nagyságra alig négy lábnyi
