Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - II. Hazai orvosaink képzése és iránya - 1) Közművelődési állapotaink - b) Folytonos háborúk, mint a gazdasági romlás okai
70 Adók a török területen. politikai erőtlenségének, de egyúttal egyik oka volt a nép- telenségnek is, mely megint az ország erőtlenségének volt okozója. A nagy nyomort t. i. sokan nem bírván tűrni, földönfutóvá lett nemesek, halálrasanyargatott jobbágyok, otthagyván szülőföldjüket, részben a bujdosók kóborló csapatait szaporították, melyek már ekkor is tekintélyes tömegeket alkottak, és kisebb részben a végvári zsoldosok számát szaporították, vagy török területre menekültek. Mert e kornak szomorú ténye volt, hogy a török területeken élő jobbágyságnak jobb dolga volt, mint a magyar haza területén élőnek. Ezáltal, hogy a török területre való menekülés, vagy a bujdosók közé való állás mindig gyakoribb szokás lett, az egyes vidékek lassankint elnéptelenedtek. Gyakran egész falvak lettek lakatlanokká azáltal, hogy lakói az ínség elől megszöktek. Innen magyarázható Magyarország lakosságának az a nagymértékű csökkenése a 17. században, mely majdnem elijesztő képet tár elénk. Hivatalos adataink szerint ugyanis 1647-ben a királyi és mezővárosokat nem számítva, 72157« volt a királyi Magyarországon a jobbágytelkek száma.1) És pedig 4,916l/4 Alsómagyarország 19 vármegyéjében s 22987« Felsőmagyarország 13 vármegyéjében. Hogy ez mit jelent, azt a hasonló adatokkal való összehasonlítás mutatja meg. 1495-ben, nem sokkal I. Mátyás halála után, ugyanezen területen 104,107 volt a porták száma.2) 1553-ban már csak 46,527.3) Tehát mára 16. század közepéig 60%-ot fogyott a népesség a 15. század végéhez viszonyítva. S még ez az óriásilag megcsökkent szám is 84— 85%-ot csökkent a 16. század közepétől a 17. század közepéig. Tényleg elrettentő adat, mely legvilágosabban mutatja hazánk szomorú állapotát a 17. században. (93%'os létszám- csökkenés !) S amig Magyarországot saját uralkodójának politikája s a politika szolgálatában álló, vagy vele érdekközösségben 1) Szalay: M. T., 25. k., 18 — Megjegyzendő, hogy egy porta 4 jobbágyot, 4 vagy 6 ökörrel; vagy 8 jobbágyot, 2 ökörrel; vagy 16 zsellért, barmok nélkül számit. 2) Acsádi: Jobbágynépesség, 16. 3) Acsádi: Jobbágynépesség, 42. J