Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
Befejezés
305 BEFEJEZÉS. Elmondtunk tehát mindent, ami egy értekezés keretébe beszorítható. Egységes és teljes képet alkothatunk orvosaink működéséről s az orvostudományok 17. századbeli álláspontjairól. Láttuk, hogy a belgyógyászat még mindig egyedüli tárgya az orvosképzésnek. Láttuk orvosaink kiképzését, irányukat. Láttuk felosztásukat képzésük alapján : kiváló orvosok, közönséges tudású és kevés tudású orvosok. Részletesen vizsgáltuk orvosaink tudását. Láttuk helyzetüket, a miliőt, melybe belehelyezkednek, társadalmi állásukat. Láttuk belorvoslással foglalkozó, de orvosi képzés nélküli gyógyítóinkat, a papi orvosokat és egyéb műkedvelőket, a belorvoslással foglalkozó borbélyokat, s a jóindulatú (nemesek) és rosszhiszemű kuruzslókat. Megvizsgáltuk a külorvoslást is s a vele foglalkozó borbélyok szervezetét, továbbá a vándorsebészeket. Vizsgáltuk ezenkívül az egészségügyi intézményeket, mint az orvostudományok segítőtársait, segédtudományait: a gyógyszertárt s a gyógyszerészeket, a fürdőket s a fürdősöket, s a kórházakat. Láttuk, hogy orvosaink képzése a kor színvonalán áll, mert külföldön tanulnak, még pedig a leghíresebb egyetemeken. Orvosi irányukat tekintve nagyrészt chemiatristák, részben paracelzisták. Kiváló orvosaink tudása kitűnő, nemcsak a kor színvonalán álló, hanem néha azt felül is múló. Közönséges orvosaink tudása is jó, a kor tudásának megfelelő. De orvosaink közül néha egyik-másik azért elmarad a kortól (Czanaki járványelmélete). A belorvostan aránylag magas színvonalon áll, a kortól még elválaszthatatlan babonák dacára is. Orvosaink társadalmi helyzete nagyrészt sokoldalú és kiváló képzettségük miatt, részben aránylag kevés számuk miatt, nagyon jó, jövedelmük általában a korviszonyokat tekintve elég nagy. 21 * *
