Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - II. Hazai orvosaink képzése és iránya - 3) Közmüveltség, iskolázás
122 Az iskolázás fejlődése. hogy közművelődésünk is hátrábbmaradt, mint a Nyugat szerencsésebb körülmények közt fejlődő népeinél. 3. Közműveltség, iskolázás. A szomorú politikai és közgazdasági állapotok közt hazánk a 17. században alig fejlődhetett művelődésében. Egy gazdaságilag tönkretett, politikailag sem független, mindenkitől legázolt, tönkretett, a háborúk és üldözések következtében kifosztott, nagy adókkal teljesen kizsákmányolt, végső nyomorúságában tengődni is alig képes nemzet természetesen nem fordíthatott gondot művelődésére. Amit e téren fel tudunk mutatni, az egyes dicsőbb korszakokhoz, nevekhez fűződik s csaknem kizárólagosan néhány nagyobb városra szorítkozik. Bethlen Gábor és I. Rákóczy György, a katholikus részről Pázmány Péter említhetők, mint akik a tudást, haladást, az általános művelődést szélesebb körökre kiterjeszteni akarták, de bizony az ő törekvéseikből is csak kevés vált valóra. Az irodalom ugyan eléggé müveltetett, de a megjelent művek nagy része teológiai. A tudományos irodalomban a természettudományok vezetnek, és pedig a füvészet és az orvostudomány. Mindazonáltal, bár a hitvitázó irodalom is nagy termékenységet produkált s bár a viszonyoknak megfelelően elég sok nyomda működött- hazánkban, a megjelent könyvek száma mégis elég csekély. S főleg a magyar nyelvű könyvekben volt hiány. Alvinczy Péter panaszkodik is, hogy »az mi magyar nyelvünkön felette szűkön vadnak az könyvek.« Hasonlókép szól Káldi György is. S ez az állapot a század vége felé még csak fokozódik. A közoktatás terén az előbbi századokhoz viszonyítva szintén visszafejlődés tapasztalható hazánk történetében a 17. században, amely azonban nem a társadalom bűne, hanem a korviszonyok folyománya. Sőt határozottan ki kell emelnünk azt, hogy hazai művelődésünk a nehéz idők dacára is aránylag oly magas fokon állott, hogy az mindenkor dicséretére válik nemzetünknek. i) M. N. T., VI., 180.
