Papp Márton: A természettudományok közép-kori története (Pest, 1867)
5 fiák, tőlük a tudományok elméletet tanulni, és gyakorlatát próbálni. A számolás és háromszögmérés, mint a csillagászat nevezetes eszközei fontos javítást nyertek. Az araboktól kölcsönöztük az általuk használt arabszámjegyeket, *) melyeknek ha nem is feltalálói, mégis terjesztői lévén, örök nevet vívtak ki maguknak. Ezen, az egész müveit világban elterjedt számjegyeket, melyeket ők Spanyolországba átplántáltak, a tudós G e r b e r t X-ik században már ismerte; s habár e számjegyek alkalmasbak s rövidebbek voltak a római számjegyeknél, mégis csak hosszabb idő után jöttek általános használatba, sőt a XII-ik század végével a kereskedők közt is még sokáig nem mindenütt használtatott. A 1 b a t a n i (900) a görögök által használt húrok helyett behozta a félhúrokat , az úgynevezett „sinusokat.“ Az araboktól tanultuk az algebrát (al gebr) *), e csodás tudományt, mely mintegy az isteni észtől elorzott titoknak tíinik fel. Ok, — mint a csillagászatban jártasok, — tanították Európát a csillagászatnál használt számvetést a közélet foglalatosságaira alkalmazni, minek napjainkig is fenmaradt bizonysága az „almanach“ (almanah) szó.***) E mellett isme- tesek előttünk a csillagászatban használt, eredetileg arab műszók, milyenek: a zenith, nadir, azimuth; nehány csillag neve: aldebaran, rigel. Az arabok ismertették meg az európai hajósokkal az iránytűt, melynek használatát Chinávali kereskedelmi viszonyukban tanulták el. Ügyességük és képességüknek — mint látjuk — mindenütt jeleit adták. Azért azok, kik ezt kétségbe vonják , s az arabokat csak a bárbár népek közé sorolják, észszerütlenséget követnek el, s elfogultságukat tanúsítják. Azon emberek, kik ma a Nilus partjain a művészet minden nemével sikerrel foglalkoznak, tudományos könyveket fordítanak, a csillagászat- s mennyiségtant tanulmányozzák, csatornákat építenek, vegytani műhelyeket nyitnak: ugyanazon fajnak utódai, mely a Xl-ik században Sicilia-, Nápoly- és Spanyolországban a műveltségben *) Sokak véleménye szerint azok Pythagoras iskolájának találmányai. **) Vannak, kik azt állitják, hogy az arabok az algebrát az alexandriai Dioph antus müveiből, a geometriát Euclidesből tanulták volna ismerni. ***) Az almanachot illetőleg mondják, hogy egy breton már a III-ik században közzétett egy ily kis könyvet a nap és hold futásáról, mely honi nyelven „Dragonon al Monach Guinclan,“ megrövidítve pedig csak „Almanach“ nevet viselt. De jobb az etymologia szabályai szerint e szót az arabból leszármaztatni, és pedig nem az „a 1 mié na ch“-ból, mint azt sokan teszik, — a mi számítást jelent —, hanem az „al-menha“ — ajándék — szóból, miután az újévkor ajándékoztatott.
