Papp Márton: A természettudományok közép-kori története (Pest, 1867)
28 rejtve szem elől — titkos dolgozó szobájukban, mindenféle talány- szerű, s bizonyos eredményhez nagyon is hiányos eszközökkel. Az érzékekre különféle hatású gőzök gyakorolnak hatást; egyik sikertelen s veszélyes kísérletet lázas feszültségben a másik követi — hasonló körülmények közt, változó eredménynyel. Csodás szerek gondoltainak ki, melyek legtöbbször sokkal csodásabb módon nyerik lételüket. Ily felcsigázott lelki állapotok közt lesi a szegény búvár sok csalódás után keserű gúnynyal, sokszor éhszomj gyötrelmeitől kimerítve, azt: minő uj eredmény áll elő olvasztó serpenyőjében, s ha váljon sok áldozatának arathatja-e jutalmát. íme ezen örökös töprenkedés és figyelés, böjt és imádság, kabbalistikus és magicus szerek, a gonosz lelkekkel való szövetség, az astrologia mód nélküli gyakorlása jellemzik az alchymistákat. De mi volt közvetlen feladata, meghatározott czélja az alchymia üzésének; s mi adott tápanyagot, ingert sok szerencse vadásznak gyakorlásához ? A következőkben a kérdésre bírni fogjuk a feleletet ............ A z alchymiának mintegy hivatásszerű feladata az volt: „n e m- telen fémeket nemes fémekké, aranynyá és ezüstté változtatni; egy egyetemes gyógyszert feltálálni, mely minden betegségtől megóvjon, az életet meg- ifjitsa, és természetes határán túl meghosszabbítsa“ . . . . Hogy pedig ennek lehetőségén nem kételkedtek, oka az volt, hogy a nemes fémeket összetett testeknek tartott á k. Miként sokan még most is a „perpetuum mobile“ feltalálásán törik fejőket, úgy keresték a középkorban komoly férfiak egész odaadással, fáradság- és áldozattal a bölcsek kövét. Napjainkban e szónak csak képes jelentősége van : de nincs kétszáz éve annak, midőn ahoz még csodás értelmet kötöttek. A legmélyebb s legalaposabb természettudósok, kik korukat jóval megelőzték , s annak előítéletein túl vélték magukat tenni, nem kételkedtek ily csodakő létezésében, s azt hitték, hogy e czélra egy anyag feltalálása kívántatik, mely homeopathiai adagban a fémekhez keverve vagy gyógyszer gyanánt használva, csodákat fog művelni. Bacon Roger, Luther, Spinoza, Leibnitz hitték a „lapis philosophorum“ létezését; mások ismét törhet- len buzgalommal igyekeztek arra szert tenni, vagy legalább mint szemtanuk becsületszavukkal kezeskedni annak létéről, sőt mi több hatásáról is. S jóllehet sok tekintetben szerencsés korunknak sikerült a való ismeretére juthatni: mindazáltal mégis érdekes leend