Papp Géza Gyula: A fogtechnika (Budapest, 1928)

A műfogak és a fogpótlás fejlődése napjainkig

Vagy felkérjük a beteget, hogy erősen hátraszegett fejjel nyeljen és ugyanakkor harapjon hátsó fogaira. A fejnek hátraszegése által az izmok megfeszülnek, a nyelés! művelettel és azzal, hogy felszólításunknak eleget teendő a beteg hátsó fogaira igyekszik harapni, állkapcsát önkéntelenül hátrahúzza. Ez a kísérlet is eredményes lehet.

Ha a beteg nyitott szájjal fejét erősen hátraszegzi, ezáltal a szájfenék izmai, — amelyek az állkapcson (mandibula) tapadnak s a nyak hosszában végig a mellkashoz haladnak, — ezeken kívül még az ezeket borító szövet és bőr is megfeszülnek, ennek folytán az állkapocs hátratolatik s rendszerint a leghátrábbeső helyzetében, tehát a helyes artikulációban záródik.

Ellenőrizzük ujjunkkal, a jobb és bal kezünk mutató ujját a páciens fülkagylóiba helyezve vagy közvetlenül előttük a halánték alatt tapintva, vájjon az izületi fejecsek az izvápákban vannak-e, ami biztos jele a helyes irányú záródásnak.

Az ilyen nehezebb eseteknél, ahol a próbálgatás hosszabb időt vesz igénybe, amely alatt a puhább anyagból készült alaplemez a száj melege folytán deformálódhatik, tanácsos azt kau- csukból elkészíteni úgy, amint azt a készítendő pótláshoz tervezzük, szükség szerint kapcsokkal is ellátva. Egy ilyen lemeznek szilárd volta, jobb tartása, tapadása és a páciens részéről könnyebb viselése nagyon megkönnyíti és elősegíti a míweletet. Ugyanezen lemez felhasználható később a fogpróba alaplemezéül is; az elkészítéshez azonban már nem tanácsos azt megtartani, mert a másodszori vulkanizálás alatt a kaucsuk veszít rugalmasságából és törékenyebb lesz.

A harapásvétellel egyidejűleg a felső viaszsablon viaszfelületébe eszközölt bekarcolással meg kell jelölnünk az arc középvonalát és a felső ajaknak a szélét szájcsukásnál a nyugalmi helyzetben. Ha csak alsó fogsort készítünk s a felső fogak megvannak, úgy a középvonal a felső középső metszőfogakkal adva van s csak az alsó ajak szélét kell az alsó sablonon megjelölnünk. Ez arra való, hogy a műfogak felállításánál lássuk az ajkak befedőképességét.

Ugyancsak a viaszon kell megjelölnünk a száj zug helyét is.

Ha sikerült megbízható harapást vennünk a szájból, akkor a sablont a gipszmintára helyezzük, a viaszba történt beharapás nyomán az alsó és felső mintát egymásra illesztjük, viasszal egymáshoz ragasztjuk s ezáltal azokat a természetes artikulációban egymáshoz rögzítettük. Hogy ezt a rögzítést állandósítsuk s a mintákkal a szájnak nyitó és záró mozgásait végezhessük, amire a fogak felállításánál lesz szükségünk, az összeragasztott mintákat gipsszel ágyazzuk be az artikulátorba. (21. ábra.)

Az artikulátor két egymás fölött elhelyezett, tengely által egymással összekötött és ezen tengely körül forgatható karból áll, amelyek közül a felső egyenes, az alsó pedig az állkapocs felhágó ágához hasonlóan hátsó végével felfelé hajlik. A javított minőségek állító csavarokkal is el vannak látva, hogy az artikuláció magas-