Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)
Gyulay Béla dr.: A méh adenocancroidjáról
118 — többrétegűségét, atypicitását, a nagyszámú magoszlás és éretlen sejtalak, valamint az agressiv növekedés jelenlétét nem tarthatjuk ártalmatlan folyamatnak. Ha még az anamnesisben hallott folyást és rendetlen vérzést is figyelembe vesszük, amit Lahm is hangsúlyoz, nem tudunk a malignitás felvételétől elzárkózni. A diagnosisunk azért adenocancroid uteri. A műtét óta már 6 év telt el, úgyhogy betegünket már gyógyultnak mondhatjuk. Még egy körülményre óhajtanék kitérni, t. i. a hibás méhkaparásra. Véleményünk szerint hibás minden olyan therápiás célból végzett méhkaparás, amelyet nem egészít ki górcsövi vizsgálat. Matusovszky-nak klinikánkról megjelent dolgozatában olvashatjuk, hogy 22 rákos beteget, kiknek baját a górcsövi vizsgálat derítette ki, a klinikára való bejövetel előtt egy éven belül többször, egyet pl. hétszer is kapartak. A kaparékok górcsövi vizsgálata azonban nem történt. így a 22 rákos közül időközben 7 már inoperábilissá lett. Klinikánkon az utolsó 10 év alatt (1928. XII. 31-ig) 2811 méhkaparékot vizsgáltunk. Ezekből 180 találtatott rákosnak. A 180 carcinoma között csak az itt közölt egyetlen adenocancroid fordult elő. IRODALOM: Calderara: Virchows Arch. B. 200. Czeyda-Pommersheim: Orvosképzés 1926. 1. füzet. Darier-Laborde: La curietherap. d. cancers. Paris 1925. v. Franqué: Med. Kiin. 1926. 48. Hunziker: Franki. Ztschr. f. Path. B. 8. Krompecher: A metaplasiáról. Krompecher: Ztschr. f. Geb. u. Gyn. B. 81. Lahm: Halban-Seitz: Biol. u. Path. d. Weibes, B. 4. Lahm: Archiv f. Gyn. B. 112. Lubarsch: Lásd Lalimnál. Matusovszky: A próbakimetszés és próbakaparás stb. Kolozsvár 1923. R. Meyer: Archiv f. Gyn. B. 115. Orth: Sitzungsbericht d. Kgl. Akad. d. Wissenschaft, in Berlin 1909. Orsós: Verh. d. D. Path. Ges. 1910. 326. o. # Polano: Ztschr. f. Geb. u. Gyn. B. 67. Rüge és Veit: Ztschr. f. Geb. u. Gyn. B. 6-7. Schridde: Verh. d. D. Path. Ges. 1907. Sitzenfrey: Gyn. Rundschau 1911, H. 6. Verebély: Magyar Sebész Társaság 1929.