Oláh Gyula dr.: Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Budapest, 1889)

Közegészségügyi viszonyainkról részletesen - Közegészségügy a községekben

hatni semmi gondot sem fordítanak. Az utczák, terek ronda- ságainak eltakarítására senki sem gondol, az egészen a ter­mészetre van bízva. Ha jön egy nagyobb zápor, vagy hosszabb ideig tartó esőzés, az utczák szemetje és utczákon ott maradt állati hulladékok be lesznek gázolva az utcza vagy tér tala­jába s ezen az utón is elő lesz mozdítva a tér fokozatos fer­tőzése, az utczáknak, vagy csak a nagyobb forgalmi vonalak­nak szilárdabb talajjal való ellátásáról szó sincs s a legtöbb községünkben nyáron a levegő egy portenger, nedves időben a talaj egy sártenger szokott lenni. Hasonló kevés gond van fordítva községeinkben a magán-udvarok tisztaságára. Eltekintve azon aránylag kevés udvartól, mely majd mindenik községben előfordul, a hol a tisztaság iránti érzék, sőt sok helyen a jó ízlés határozott bizonyítékai kellemesen lepik meg a belépőt, általában községeinkben az udvarok tisztántartására nem szok­tak gondot fordítani. A falusi élettel velejárónak tartják azt, hogy az udvar gazos, szemetes legyen és a nagy többség csak legfölebb a sátoros-ünnepek vagy búcsü közeledte alkalmával gondol arra, hogy az udvart is jó néha felseperni, pedig ha a községi hatóságok, továbbá mindazok, kiknek a népszokások alakulására, finomodására befolyásuk van, jó tanácscsal a hol ez elég — folytonos nógatással s szigorral, a hol az szükséges, állandóan érvényesítenék hatásukat ez irányban, akkor nagyon rövid idő alatt a helyzet igen nagymérvű javulása mutatkoznék e tekintetben és a tisztaság iránti érzék fokozatos fejleszté­sével, a tisztaság-szeretetnek a községi udvarok tisztántartásában való nyilvánulásával — községeinkben egyszersmind az általános közegészségi viszonyok is tetemesen javulnának. Itt kell meg­emlékeznem a ronda udvaroknak még egy másik csoportjáról is. A hegyi vidékeken különösen a román lakosságnak az a rósz szokása van, hogy bármily nagy telke legyen is, abból csak a lakháza előtt egy piczi területet rekeszt el udvarnak s ezen parányi udvaron tartja házi állatait, itt gyűjti fel azok^ hulladékait s mintha czélzatosan odatörekednék, mindent me^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom