Oláh Gyula dr.: Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Budapest, 1889)
Közegészségügyi viszonyainkról részletesen - Közegészségügy a községekben
76 Eredmények. valami előnyös állapotokat. A fertőtlenítő szereket e városokban nagyon gyéren használják, és a hol használják is, úgy a fertőtlenítő szer megválasztásában, valamint annak alkalmazásában nem a kellő okszerűséggel járnak el. Kívánatos, hogy e városainkban a czivilizáczió felé hajlás és a jó ízlés ezen irányban is fejlődjék, és tekintettel arra, hogy ez nem csupán a czivilizácziónak és jó ízlésnek kérdése, hanem egyúttal a jó közegészségügyi állapotoknak egyik nevezetes feltétele, kívánatos az is, hogy a mennyiben az eddigi tapasztalatok szerint ez önmagától nagyon nehezen megy, az illetékes hatóságok erélyes intézkedésekkel ezen a téren is szerezzenek érvényt a közegészségi érdekeknek. Az elmondottakból láthatólag ezen nagyobb városainkban is nagyon gyenge lábon áll a közegészségügy. Ezekben a városokban mindenütt vannak városi orvosok, azon kívül vannak magánorvosok, tehát a lakosság az orvosi segély gyors igény- bevehetése tekintetében semmi akadálylyal sem küzd és mégis még ezekben a városokban is feles számmal fordulnak elő a közegészségi törvény 20-ik §-ába ütköző kihágások és a gyermekhalandóság ennek következtében még ezen városokban is csak olyan magas arányszámokat tüntet elő, mint a minők az apró községekben fenforognak. Az általános halandóság is az ország általános arányszámánál magasabb, pedig ezen városokban nem egy okból azt várná az ember, hogy a halandóság az általános arányszámon alól maradjon. Ezen viszszás állapot nem származhatik más indokból, mint csak a közegészségi állapotoknak azon elhanyagolásából és a közegészségügyi közigazgatásnak azon laza kezeléséből, melynek a fentebbiekben nem teljes ugyan, de eléggé hű képét adtam. Közegészségügy a községekben. Fentebb szóltam már arról a nagy különbségről, mely a községek belviszonyait illetőleg nálunk fenforognak. Nincs a