Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)

II. Az elmeorvoslás általános irányelvei és eszközei

További szempont a fizetési osztályok.

A nyilvános életet szolgáló közintézetekben mellőzni kellene az elmebetegeknek fizetési osztáty szerinti szigorú elkülönítését, (az állami intézetek uj szabályzata ez irányban tetemesen nagyobb diszkreczionális joggal ruházza fel az igazgatót). Az elmeorvoslás kívánalma e tekintetben nem az, hogy minden beteg fényűzően legyen elhelyezve. Ellenkezőleg ! A tébolydái luxus, gyakran kellemetlenül, szinte kínosan hat, de legnagyobb mértékben antipszikiatrikus eljárás egy beteget a jobb környezetből mely után vágyik, melyet megbecsül, kizárni, tőle a jobb élelmezést, melyet az életben megszokott, elvonni, — mert más ellátási osztályon van. Egy operálandó lábra ez alárendelt kérdés, de egy orvoslandó elmére ez maga az orvoslás, annak lényege és módja.

A mi az intézet enyhébb elnevezését illeti, nem érhetjük be azzal, hogy az elmebaj fogalma diszkréten semleges czimbe burkoltassék. Az ez irányban tett kísérletek (Maison blanche, maison Pinel, maison nationale, stb. nem váltak be. A közönség csakhamar rájön, hogy mi rejlik ezen elnevezések mögött és a sajtó sem fog késni ezen diszkrét elnevezésekre az „az élő halottak intézete“ a „legsötétebb ház“ epithethonjait alkalmazni, a mint hogy senkisem dicsekszik azzal, hogy a szép hangzású Maison nationale de Charentonban volt, mint beteg. Ezek a takargató elnevezések csak átmenetet képezhetnek az egyedül helyes természettudományi felfogáshoz, mely az elmebetegségben a központi idegrendszer működésének egy speczifikus bántalmát, a tébolydában ezen bántalom gyógyintézetét látja és azt a szerint nevezi el.

Intézeteinkben sztereotipiás a beteg panasza: „Kérem azzal csaltak be, hogy ideggyógyintézetbe visznek, holott elmegyógyintézetbe hoztak“. Miért ne nevezzük a betegeinket annak, a miknek magukat tartják és a mik t. i. idegbetegnek és az intézetet ideg- és elmebajosok nyilvános gyógyintézetének. így legalább minden öntudatosabb beteg az első csoportba tartozónak vallhatja és tudhatja magát. Az ez ellen felmerülő aggodalom, hogy ily módon sérelmes közösségbe