Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)
I. Az elmeorvoslás fejlődésének története
21 tanát. Fiirstner az aggsági kóralakokba hozott világosságot, Sander az originär tébolyt, Meynert az amentiát irta körül és az elmeműködésnek olyan genialis hvpothesisét állította fel, mely majdnem napjainkig változatlanul érvényben volt, sőt túlterjeszkedve az elmeorvosi világ határain a közismeretekbe is át ment (képzettársítás, corticalis gátlás, a kéregsejtek ap- és dyspnoeja.) Ezen korban lettek ismertté a krónikus mérgezések és az elmebajok közötti összefüggések, valamint a myxoedema kórtani lényege. A hysteria belevonásának az elmekórtanba (Charcot, Moebius) köszönhetjük első sorban a hypnotikus jelenségek mivoltának megértését, melyek alapján épült fel a szuggeszcziós gyógy élj árások nagy alkotása (nancii iskola, Bernheim.) Ugyanekkor tanulták ismerni a traumás neurózist melynek ma már külön nagy irodalma van. Beard (1868) kórformája által legalább nevet tudunk adni a most még funkczionálisnak tartott — különböző és sajátságos állapotoknak melyekről neuraszteniásaink panaszkodnak. Kock „psychisch minderwertig“ más nyelven vissza- adhatlan kifejezésével egy csapással formát öltött a mi az elmeorvosok köztudatában már bizonyára megvolt. Delbrück hasonló módon a pszikopathiás hazugságot adta nekünk. Kraft-Ebing használja először a „kényszerképzet“ kifejezést. Wundt és iskolája a kísérleti lélektan kiépítésével uj utakat nyit meg az elmekórtani buvárlat számára. Kräpelin a tünetcomplexumok között uj lényegszerinti vonatkozásokat keres. Ha azt mondjuk, hogy ezzel csak kisebb részét soroltuk fel azon gazdag pszikiatrikus leleteknek, melyeket különösen német búvárok az utolsó évtizedekben felszínre hoztak, akkor nem lehet csodálkozni, hogy a gazdag zsákmánynyal szemben ezen „embarras de richesse“ közepette az elmeorvosok a lajstromozás és osztályozásra nézve nem tudnak megállapodásra jutni s hogy a pszikiaterek legjelesbjei egymástól teljesen eltérő irányban keresik az elmekórtünetek beosztásának alapját. Ez idő szerint leginkább Kräpelin aetiologikus alapra helyezett osztályozása felé fordul a figyelem (1. fertőzési elmezavar, 2. kimerülési elme