Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/1. A belgyógyászat körébe tartozó tudományok (Budapest, 1902)
Moravcsik Ernő Emil: Elmekórtan
Elmekórtan 395 való hajlamot árulnak eh Az ilyen egyéneknek megfelelő intézetekben huzamosabb időn át való tartása, kellő fegyelmezése, minden izgató mozzanat elhárítása mellett javulás remélhető, sőt akkor, a midőn inkább elkésett fejlődésről van szó, a rendellenes vonás el is tűnhet. Az idiotismus magasabb fokánál már a szellemi fejletlenség jelei nagyon szembeötlenek s itt egyúttal legtöbb esetben a koponya szabálytalanságával és kisebb térfogatával is találkozunk (szűk, felfelé összetérő homlok, a koponya, az arc két fele között asymmetria vagy nagy, rhachi- tico-hydrocephaliás fej). A felfogás nehézkes, a gondolkodás lassú, lomha, egyes kérdéseket alig vagy épen nem értenek meg a betegek, ismereteik még a mindennapi élet szőkébb körű igényeit sem elégítik ki, fogalomszegények, csak nagyon primitiv módon fejezik ki magukat, az elvontabb fogalmak homályosak előttük, vagy egyesek alig képesek valamit megtanulni, emlékező-, itélő-képességük gyengült, hangulatuk változó, félénkek, gyámoltalanok, de indulataikat fékezni nem képesek, tunyák, aluszékonyak, önálló testi és szellemi munka végzésére képtelenek. Th. Az idiótáknál időnkint indulat kitörések, mániás izgalmak keletkezhetnek s ezek csillapítására vagy megszüntetésére jó szolgálatot tehetnek a brómkészítmények, a bromidia, a chloralhydrat, sulfonai, triónál, chlo- ralamid, amylenhydrat, a morpliium. Az idiótáknak nem annyira orvoslásra, mint gondos ápolásra, nevelésre van szükségük s szakavatott vezetés mellett csekély szellemi tőkéjüket némileg értékesíthetik, sőt egyesek bizonyos ügyességekben, technikai munkában kitűnhetnek. Legcélszerűbb tehát őket ideje korán megfelelő specialis intézetekbe adni. Ilyenek hazánkban Budapesten a „Képezhető hülyék és gyenge elméjüek m. kir. orsz. nevelő- és tanintézete“, a budapesti Frim-íéle és a Pelsőcön levő Blum-féle intézet. Ausztriában : ,,Ernestinum“ Privat-Lehr- und Erziehungs- Anstalt für Schwachsinnige in Prag (Csehország), Privat-Erziehungsanstalt für geistig abnorme und nervöse Kinder in Wien-Grinzing (Langacker- Gasse 12), Cretinen-Heilanstalt in Bruck a. M. (Steiermark); Németországban: az aue-i (Pensionat für Schwachsinnige in Aue bei Schmalkalden, Hessen-Nassau); bischweileri (Evangelische Privat-Blöden-Anstalt in Bischweiler-Oberhofen, Elsass-Lotharingen); Istitut für schwachsinnige Kinder zu Blasewitz bei Dresden; Pensionat für geistig zurückgebliebene Kinder Marg. Imhoff. Bremen ; Privat-Idioten-Anstalt zu Breslau; „Alicestift“ Anstalt für Schwach- und Blödsinnige zu Darmstadt (Grossherzogthum Hessen); TU. Schröters Unterrichts- und Erziehungs-Anstalt für geistig zurückgebliebene in Dresden (Oppelnstr. 44 b); Cretinen-Anstalt zur Heilung, Pflege und Beschäftigung von Cretinen, Idioten, Blöden und Schwachsinnigen beiderlei Geschlechtes in Ecksberg (Oberbayern); Idioten-Anstalt in Neu Erkerode (Braunschweig); Privat-Erziehungs- und Pflege-Anstalt für kath. idiotische Kinder in Essen (Rheinprovinz); Privat-Bildungs-Anstalt für Schwachsinnige bei Gemünden (Bayern); Hephata, private evang. Erziehungs- und Pflege- Anstalt für blödsinnige Knaben zu M.-Gladbach (Rheinprovinz). Königliche Landes-Anstalt für schwachsinnige Knaben, Grossbennersdorf (Sachsen) ; Pensionat des Dr. Falbe für schwachsinnige in Grünewald (bei Berlin); Erziehungs-Anstalt für schwach- und blödsinnige Mädchen in Hasserode (Provinz Sachsen); St. Joseph-Anstalt in Herthen, Grossherzogthum Baden (mit Unterrichts- und Erziehungs-Anstalt für bildungsfähige schwachsinnige); Privat-Anstalt für schwachsinnige Mädchen zu