Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/1. A belgyógyászat körébe tartozó tudományok (Budapest, 1902)

Gerlóczy Zsigmond - Kétly László - Tauszk Ferencz: Belgyógyászat

186 Tauszk Ferenc sötétebb színezetűek és idővel a sclerák, körmök, tenyér és talp kivételé­vel az egész test sötét-barna szint ölt. A száj nyákhártyáján is mutatkoz- # nak körülirt szürkés foltok. A bántalom tartama néhány év és a halál vagy kimerülés vagy hir­telen fellépő coma v. görcsök között áll be. Th. Tekintve ezen betegség még nem teljesen tisztázott kór oktanát, sem kellő óvintézkedések, sem az oki javalatnak eleget tevő kezelés meg­indításáról szó sem lehet. Legfeljebb, ha szem előtt tartjuk, hogy az ese­tek bizonyos százalékában gümőkór volt kimutatható, a gümőkórnál divó prophylaxis és gyógykezelés lenne itt is megkísérthető. A bántalom kez­dete rendszerint vérszegénységben nyilvánul, a midőn a betegség mint ilyen még fel sem ismerhető és így a kezelés is csak a vérszegénység ellen irányulhat. A végleges kórisme csak a bőr és nyákhártyák jellegző elváltozásá­nak kifejlődésekor lesz fel állítható. A gyógy beavatkozás lényegében az egyes tünetek ellen irányuljon és e tekintetben főleg az anaemia és foko­zódó gyengeség kötik le figyelmünket. Utóbbiak ellen főleg jó táplálék, zsongítók adagolása és a beteg hygieniás viszonyainak rendezése által küzdünk. A gyomor és béltünetek a megfelelő helyen részletezett gyógy­szerelést igénylik. Azon gyógyszerek közül, melyek az Addison-kór ellen alkalmazva lettek, a következőket soroljuk fel: jódkalium, brómnatrium, magisterium bismuthi, cliinin, strychnin, oleum jecoris Aselli, glycerin nagy adagjai stb. Újabban Oliver és Schäfer szárított mellék veséket nyújtottak betegeik­nek mindig evés után és állítólag kitűnő eredményeket láttak. Ismé­teljük, hogy a fő súly a roboráló kezelésre belezendő, mi mellett arány­lag még legtöbb haszonnal alkalmazhatók az arzén-vastartalmú vizek, a milyenek a parádi, levicoi, roncegnoi,- Guber-forrás stb. Szívgyengeség azonnal alcohol nagy adagjait és izgatok nyújtását teszi szükségessé. XI. Az anyagcsere betegségei. Irta: Dr. Tauszk Ferenc, egyetemi m. tanár, kórházi főorvos. Cukros húgyár. (Diabetes mellitus.) A betegség lényege abban áll, hogy a vizeletben állandóan cukor mutatható ki és pedig nagyobb mennyiségben. Ezáltal a diabetes mellitus megkülönböztethető a glycosuriának mondott állapottól, melynél a vizelet­ben időlegesen csekél}7 mennyiségű cukor mutatható ki. A diabetes melli­tus kóroktanában szerepe van az öröklékenységnek, előrement fertőző betegségeknek, fej sértéseknek, a pancreas különböző megbetegedéseinek, agy sértéseknek stb. Látjuk tehát, hogy a diabetes kóroktanilag nem egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom