Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 1. Rövid repetitorium különös tekintettel a therapiára (Budapest, 1902)
Klasz Pál: A gyakorló orvos
A gyakorló orvos szerezni, ez az életben, egyéb hasznon kivül, úgy a tehets^ai^£^^^| voltából, mint az emberek hibáiból eredő csalódások nagy részéföT vagy megmenti őt vagy legalább elviselhetőbbekké teszi azokat. Jókor és mélyebben beletekintve az emberi lét rejtekeibe és nyomorúságaiba mint — talán a jó papot kivéve — bárki más, idejekorán megtanulja az emberek gyengéit elnézni, túlköveteléseket, hálátlanságot megbocsátani, anélkül, hogy ezért a hivatásában annyira szükséges idealismusából túlsókat veszítene. Magánéletében legyen józan, mértéket tartó; cselekedeteit mindenkor úgy intézze, hogy akár vagyonos, akár kevésbbé vagyonos is különben, soha még gyanúja se férhessen hozzá, hogy nem hivatásának szeretetéből, hanem inkább a kilátásban levő honorárium kedvéért praktizál. Magaviseletében mindenki iránt jóindulatú, az emberi gyengeségek és ferdeségek iránt elnéző legyen, a társaságot ne kerülje, mégis mindig bizonyos, minden önhittségtől vagy rátartástól ment tartózkodást tanúsítson ; soha se lássék kínálkozni, hanem kerestesse magát. Kártyakompániák, pohárközti szince- rizálások sokszor árthatnak neki s mindenesetre csak kivételesen lehetnek hasznára, azért helyesebben kerülendők, szintúgy a beszéd közben, társaságokban vagy asztal fölötti konzultálások is. Egyik is, másik is hivatásunk komolyságával ellenkezni látszik. Betegével szembe^ az orvos mindenkor béketürő, elnéző, jóindulatú legyen; ne feledje, hogy a beteg embernek nehezebbjére esik az önuralom, mint az egészségesnek, de hogy különben is nem mindenkinek adatott a fájdalmakat jajszó nélkül túrni vagy nyugodtsággal a halálnak elibe nézni. Tekintse a beteget jó emberének, ki őt bizalmával ajándékozta meg, foglalkozzék vele, legjobb tehetsége szerint iparkodjék mindent megtenni, a mi betegének javára szolgálhat; ha gyógyítani nem képes, enyhítsen, vigasztaljon, betegének mindig reményt nyújtson, iránta mindenkor részvétet, hogyléte iránt érdeklődést tanúsítson. Beszélgetéssel a beteget szórakoztatni, illetve figyelmét más irányba terelni nem mindig sikerül; súlyosan betegek vagy fájdalmakkal járó betegségben szenvedők rendszerint más iránt, mint saját bajuk iránt, érdekkel nem viseltetnek, ilyenekkel tehát az orvos másról mint betegségökről ne igen beszéljen. Indiskrét vagy kíváncsiságot eláruló kérdést természetszerűleg mindig kerüljön, csacska ne legyen. A beteg előtt arcának kifejezését, mozdulatait szigorúan fegyelmezze, nehogy esetleg ijedt vagy túlkomoly arckifejezéssel, feje rázásával vagy más gesztusával a beteget nyugtalanítsa, bizalmát csökkentse vagy őt reményében megingassa. A remény a betegnek első s igen sokszor egyetlen vigasza, ebben őt megtartani és megerősíteni mindenkor az orvosnak egyik legelső kötelessége. Auktoritását betegei előtt, szegények vagy gazdagok, alacsony vagy magas állásúak legyenek is azok, föntartani kell tudnia, a mit biztos, férfias, de mindig jó nevelésre valló föllépésével el is fog érni. Bizonytalanságot, kételyt soha sem szabad elárulnia; rendelkezéseit határozottsággal és a részletekig adja meg és tartsa meg maga is emlékében, nehogy ellentmondásba keveredjék önmagával; rendeletéinek pontos betartását megkövetelje, viszont ok nélkül maga se változtasson azokon. A szegény- praxisban ne resteljen esetleg olyanokban segédkezni, amiket másutt a cselédséggel vagy ápolókkal végeztethet, itt nincs más, a ki megtegye.
