Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 1. Rövid repetitorium különös tekintettel a therapiára (Budapest, 1902)
Győry Tibor: Hazai gyógyászatunk vázlatos története
Győry Tibor rövicléletíi volt: az I. Miksa és II. Ulászló közötti háború véget vetett neki. Még feloszlása előtt maga Mátyás király felakarta cserélni a pozsonyi egyetemet a budaival és pedig valószínűleg 1480 körül. Állítólag 40,000 tanuló részére szerette volna ez egyetemet berendezni. De e kalandos tervéről még maga lemondott! Heltai, ki maga is látta annak alapfalait, mesés dolgokat ir magyar krónikájában erről az egyetemről, mely csak terjedelmére nézve is egy valóságos városrészt képezett volna. Megemlítésre méltó dolog Mátyás királynak jóindulata, tisztelete az orvosok iránt. Felesége révén az olasz befolyás, melynek egyébiránt oly sokat köszönhetett hazánk, e téren is érezhető volt. Udvari orvosai túlnyomó részt olaszok voltak (Fontana Ferencz, Canano Baptista, Julius Aemilius, Joannes de Leonibus stb.); ezek azonban nemcsak szakmájuk körén belül foglalatoskodtak; — ott is, a hol fontos diplomáciai kiküldetésekről volt szó, megtaláljuk neveiket. Orvosi tanácsokat senki fejedelmibb módon nem jutalmazott, mint Mátyás király. Az ő uralkodása idejére esik még, 1472-re, a legelső európai rendszeres és önálló gyermek- gyógyászati könyv megjelenése, melyet „Libellus de infantium aegritudinibus ac remediis“ czímen a fiumei születésű Baqellardus Pál irt. Mátyás halála után a magyar udvar messze hires fénye is lehanyatlott. Utódának, II. Ulászlónak kormányzása idejéből azonban ki kell emelnünk Manardus János orvost, a ki egyike volt az úttörő elsőknek, kik az orvosi gondolkozást helyes irányba terelték. A ferrarai egyetemi tanszéket hagyta ott, hogy a király hívásának eleget tegyen s udvari orvosnak jött el Budára. Itt hazánkban irta „Epistolae medicinales“-einek nagy részét s néhányat itt is adott ki. Nevezetesek e levelek azért, mert a legelső ilynemű iratok közé tartoznak, melyek abban az időben a klinikai tanítás egyenes megelőzői voltak. Manardus leveleiből kiderül az, hogy ő az elsők közé való, kik síkra szállottak a tekintélyek ellen és helyesen hangoztatták, hogy „a régiek commentárjai válogatás nélkül, mintegy oraculumok- ként tekintettek, holott azok annyira romlottak és barbárok, hogy meg sem érthetők“. Egy más helyen (epist. II. 1.) az astrologia és babona ellen kel ki: „Helyesen járnának el az orvosok úgy a saját maguk, mint betegeik érdekében, ha valahányszor vért kell bocsátaniok, inkább vizsgálnák a vizeletet, mint a csillagokat: és inkább figyelnék meg az érlökést, mint a csillagzatok állását.“ Manardus is a XVI. század forrongó, újjászületésre vajúdó század talaján nőtt fel. A renaissance e században már ott is felderült, a hol még addig fel nem ütötte fejét. Úgyszólván egvütt ment végbe a reformatio a vallás terén és a gyógyászatban. Ez utóbbinak is meg volt a maga Luther Mártona : Paracelsus személyében. Paracelsus megtagadott minden tekintélyt, szakított mindegyikkel, első sorban azzal, a ki 13 évszázadon keresztül vezetője, de tegyük hozzá mindjárt: félrevezetője is volt az orvosi gondolkozásnak. Paracelsus a tapasztalást állítja oda mint egyedüli helyes módját és alapját a helyes orvoslásnak. A betegségeket ö többé nem a nedvek keveredésének és változásainak nézi — s ez az első csapás, melyet a humoralpathologiára mért — hanem egy a rendestől eltérő életfolyamatot lát benne s az életfolyamatok vegytanát igyekszik megállapítani. Természetesen a gyógyítás terén is rajta hagyta e felfogás a keze nyomát; míg a Galenus kezein keresztülment liumoralpathologia a gyógyítás főczélját a dyskrasiákat okozó anyagoknak a testből való eltávolításával igyekezett elérni, .addig a paracelsusi rendb
