Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 1. Rövid repetitorium különös tekintettel a therapiára (Budapest, 1902)
Győry Tibor: Hazai gyógyászatunk vázlatos története
Hazai gyógyászatunk vázlatos történőitek. (1280) IV. László királyunk egy országos kórház felá^ésáh&kutk^^!^ óhajtotta megvalósítani, midőn száz márkányi alapítványt tett égy=«0*^&£Í^ közepén felállítandó szegény- és betegház számára. Az első, nevén említett orvos, kit hazai történelmünk ismer: az olasz származású Draco volt, kit Bonfinius szerint Kálmán király halálos betegségében hozatott magához. A második ismert orvos a Kitilen grófi családból származó Petrus Hungarus, kit III. Béla 1186-ban kalocsai érsekké tett meg. Valószínű, hogy egyike volt a király által Párisba tanulni áiryutra kiküldött négy magyar ifjúnak. III. Sándor pápa „vir litteratus, honestus, providus ac discretus“-nak nevezi őt bullájában, életrajzírója: T'nnon szerint pedig „vir magnae scientiae, et bonorum morum actibus decoratus . . . praecipue eruditus in scientia physicali,“ vagyis: főleg a gyógyászati tudományban igen kiváló férfi volt. (Epitome chronolog. rerum Hung.), — Tamás (Thomas) orvosról annyi ismeretes, hogy állítólag IV. István király megmérgezését ő vitte volna végbe. Petrus Hungarus után mind többen keresték fel hazai ifjaink közül a külföldet, főleg a párisi s az olasz egyetemeket, hogy ott orvosi ismereteket szerezzenek. A visszatértek rendszerint magas egyházi állásokba helyeztettek. Az orvoslással foglalkozók más része azonban idehaza és pedig részint szájhagyományok utján, részint autodidaxissal, a kórházakban való segédkezés és olvasás révén sajátították el az orvosi tudományt. A Regimen Sanitatis scholae Salernitanae volt úgyszólván az egyetlen olvasmány, melyből ezen ismereteket merítették. Az egyházi orvosok hatásköre azonban idővel csökkenni kezdett. Az 1131-iki rheimsi zsinat megtiltotta a szerzeteseknek, hogy vidékről-vidékre járva gyógyítsanak: 1219-ben III. Honorius pápa tiltotta meg nekik, hogy égetéssel vagy vágással járó műtétet végezzenek s 1230-ban pedig IX. Gergely pápa mindennemű sebzéssel járót. A IV. László uralkodása alatt 1279-ben tartott budai zsinat ismétli e tilalmakat. E rendeletek célzata bizonyára az volt, hogy az egyház férfiait állásuk tekintélyét csorbítani képes kudarczoktól megóvja; de mindamellett — még évszázadokon keresztül sem sikerült e rendeleteknek érvényt szerezni. A kolostorok gyógyszerkészítéssel is foglalkoztak. A gyógyszerek szükségét az arab befolyás tette Európában először érezhetővé, s az addigi diaetetikai mellett a gyógyszeres kezelést is érvényre juttatta. Hogy a szerzetesek ennek is eleget óhajtottak tenni s gyógyszereket készítettek kolostoraik falain belül, az kiviláglik már az 1273-ban kiadott „Acta Capituli generalis Ordinis Praedicatorum | domonkosok | Pestini celebrata“-ból, melyek elhatározták, hogy ezután a rend tagjainak az „alchymiát" sem tanulni, sem tanítani, sem gyakorolni, sem erre vonatkozó iratokkal birniok nem szabad. Hogy mikor keletkeztek hazánkban az első világi gyógyszer- tárak, arra vonatkozólag első adatnak azt kell elismernünk, mely 1303-ról s Petrus physicus et apothecarius Budensis-ről szól. A XIII. század vége óta az addig másféle értelmekben használt „apotheca“ szó már felvette mai jelentését és a „physicus“-szál együtt való emlegetése is az apothe- cariusnak, több mint valószinűvé teszi, hogy Petrus tényleg gyógyszerész is volt. Megerősítésre talál e feltevés és egyúttal adat Gentilis bibornok 1310-ben kelt végrendeletében, melyben meghagyja, hogy örökösei legelőször a gyógyszerészt fizessék ki. r A magyar faj jogérzéke korán érlelte meg hazánkban a törvényszéki 1* i
