Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)
2. rész (folytatás)
A modern sebkezelési elvek kifejlődése. 265 lag uj Santol s egyes embertől követelni, hogy ez kivételképpen mindazon kérésére feleljen, melyeknek megoldása csak az összes természettudományok közreműködésének sikerült. Ellenben bizonyítékot fogunk találni mind e tényekben Semmelweiss tanának valódiságára nézve sokkal inkább, mint érveket annak okszerűsége ellen. Azt igen is fogjuk kívánhatni, hogy úgy a szerző, mint ellenei a fontos tárgy felderítése körül erélyesen és őszintén közreműködjenek s a tapasztalatokat higgadtan és elfogulatlanul bírálják.« »Ezt, véleményünk szerint, Breisky tr. elmulasztá, midőn mel- lőzően a fölfedező életmentő ténynek s az általa nyert kedvező eredmények méltánylatot, csak a tan ellen felhozható kétes becsű okokat idézni jónak vélt s a szüléstől a tannak oly minden oldalú kiművelését követelte, milyent, mint mondánk, csak a physiologia, vegyészt, physika és szövettan együttvéve, haladva és tökélyesülve. idővel állíthatnak ki. Ez annyit tesz, mintha a villamosság felfedezésétől minden érdemet meg akarnánk venni, azért, mert egyúttal annak működése minden törvényeit kezünkbe nem szolgáltatta.« Eddig Markusovszkynak tárgyilagos bírálata Breisky kritikájára, amely mintegy látnoki szemmel előre megsejti Semmelweiss tanának a jövőben való kifejlődése útjait Semmelweiss maga eközben folyton azon dolgozott, hogy változtasson a saját klinikája egészségügyi viszonyain. Az eldugott és nyomorúságos, büzhödt levegővel környezett »klinika« helyzetét, amelyben még csak külön tanterme sem volt, a legjobban, az igaz, hogy egy kissé erősen kiszínezve ecseteli Hirschler, aki a Wiener Med. Wochenschriftben (1857) számol be erről a következőképpen: »Es lag wirklich ein bedaurnswürdiges Geschöpf auf dem Querbette ; Lehrer, Assistent sind ein dritter Knäuel von Hebammen und Studirenden umstanden dasselbe: bis in das dritte Zimmer hinein war Kopf an Kopf dicht gedrängt und doch eigentlich nur um schreien zu hören, da vom Sehen keine Rede war; eine Hitze, die eher geneigt ist, Jemanden aus der Welt, als in dieselbe zu locken; dem Professor rollte der Schweiss von der Stirne, als die Wendung vollendet war und eben im Begriffe, das erste Zangenblatt einzuführen, kommt er einer förmlichen Ohnmacht so nahe, dass er genöthigt ist, das seiner Hand entsinkende Ins'ru- ment dem Assistenten zu übergeben und sich schleunigst aus der irrespirablen Luft der Klinik zu flüchten «
