Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 11. Hüdéses elmezavar (terjedő hűdéses butaság, paralysis progressiva, dementia paralytica progressiva)

407 valóban nem csudálhatni, hogy a betegség tulaj donképeni természetét illetőleg annyi eltérő nézet merült fel s Bayle és Meyer meningitis chronicáját, Calmeil idült perience- phalitise, Parchappe agylágyulása, Magnan meningo-ence- phalitis interstitialis diffusája, Luys diffus interstitialis scle- rosisa, Mendel encephalitis interstitialis diffusa corticalisa, Ziegler meningo-encephalitis atropliicansa követte, mint a bántalom megjelölésére használt elnevezés. Még mindig eldöntetlen kérdés, vájjon a paralysisnél az interstitialis vagy a parenchymatosus előrehaladó encephalitis, az ideg­elemek sorvadása-e az elsődleges. Mióta Westphal a 60-as években kimutatta a gerinczvelő résztvételének (a hátsó köte- geknek, az oldalkötegek hátsó szakaszának, majd a kettőnek együttes megbetegedésében, idült myelitisben nyilatkozó) fontosságát paralysis progressivánál, de az általa constatált kóros folyamatot (s ezt is csak részben) csupán az agy- kocsány talpáig tudta kisérni, a górcsövi vizsgálatok kifino­mult technicája mellett újabban már az agykéregben s részben a fehér állományban is találtattak szöveti elválto­zások. így Tuczek, Zacher, Friedmann és mások úgy az agykéreg sejtjeinek, mint a velőtartalmú idegrostok sorva­dását constatálták, a mely észlelet összhangzásban van Meynert abbeli tapasztalatával, hogy a paralyticusok agya jelentékeny súlycsökkenést tüntet fel (1000 grammon alul is). Sőt Tuczek az agykéreg finom idegrostjainak pusztulá­sát már oly esetben is constatált a, midőn még az agykéreg­beli atrophia súly szerint nem volt kimutatható. Ezen el­változások legelőször s legnagyobb mértékben a liomlok- és központi tekervényekben észleltettek. Az<?agykéreg ezen, főleg Exner vizsgálatai óta oly uagy szambán kiderített s a különféle területek összeköttetését létesítő finom idegszá­lainak bántalmazottsága van hivatva leginkább megmagya­rázni a paralysisnek főleg a központi vezető pályák hiányos működésében (a motoricus és psychicus associatiós zava­rokban) nyilatkozó lényegét. A kezdeti jelenségek változatossága és sokfélesége a központi idegrendszer egyes területeinek diffus izgalmi állapotára vall. Hogy ezek létrehozatala körül a vasomoto­ricus, a vérkeringés- és táplálkozásbeli zavaroknak nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom