Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 2. Dühösség (mania)

258 mosolyognak és semmi sem képes őket mélyebben meg­indítani. Néha pedig arczkifejezésük nincs összhangban a beszéd tárgyával, a derültséghez morosns, a komoly, szo­morú képzetekhez vidám, mosolygó, nevető arcz társul (paramimia). Nemi ingerök fokozódott (satyriasis, nymphomania), a mi kifejezést nyer egyes kétértelmű, sikamlós nyilatkoza­tokban, czélzásokhan, a nemi érintkezésre való felhívásban, nőknél főleg a felcziczomázásra való hajlamban, gyakori kézszorításokban, a házasság emlegetésében, eroticus arcz- kifejezéshen, önmagának vizelettel, nyállal való bekenésé- ben s mindkét nemnél az önfertőzésben, a nemi erőszakra irányuló cselekedetekben. Ezen irányú magaviseletük köz­ben meglehetős nviltak szoktak lenni, idegenek szeme lát­tára meztelenítik le nemző szerveiket s onanisálnak. De egyébként is jellemzi őket a körülmények és viszonyok felületes megítéléséből vagy épen semmiképen tekintetbe nem vételéből eredő meggondolatlanság, alkalomszerütlen- ség, nem indokolt bizalmasság. A mániás beteg a vele első ízben érintkező egyént képes a legkedélyesebb hangon megszólítani, tegezni, barátjának nevezni, idegenek társa­ságában végig heverni a pamlagon, lábait felrakni az asz­talra, _a salont összeköpködni s benső, kényesebb természetű családi ügyeit nagy hangon és részletességgel pertraktálni. Akaraterejük szerfelett fokozott, folyton tervezgetnek, tenni, cselekedni óhajtanak, akarnak, e mellett azonban állhatatlanok, törekvéseik minden pillanatban más-más irányt vesznek. Ép úgy mint gondolataik, cselekedeteik is többnyire befejezetlenek s e mellett illogikusak, badarak. Néha a velők beszélő egyes mozgásait (pl. a homlokvaka­rást, bajuszpedrést) utánozzák. Futólag hallucinatiók is megjelenhetnek a kórkép kere­tében, bár némelyek a tiszta mániánál ezt kizártnak tart­ják s az érzékcsalódásos eseteket inkább a heveny halluci- natoricus zavarodottsághoz sorolják, a mely kóralak kap­csán — mint ismeretes -—- a mániás izgatottság elég gyakori jelenség. Különösen alkoholos alapon fejlődő mániánál észlelhetjük a hallucinátiót (ördög-, állatlátás). Illusiókkal már gyakrabban találkozunk, a melyek alap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom