Mayer Hermann dr.: Az idegrendszeri betegségek és elmebajok összefoglalása (Budapest, 1923)

Az agyvelő betegségei - A) Általános rész

70

idegek magvait és alattuk a mozgató- és érzopályát olyan elrendezésben, mint a hídban. Főbb központok a nyúlt- agyban: légző-, hányó-, nyelő-, köhögő-, tüsszentő-, szívgátló-, érmozgatóközpont, továbbá a szénhydrátanyagcserét és a vizeletelválasztást szabályozó központok.

A kisagy az egyensúlyozó mozgások központja és a test egyensúlyát fenntartó szervekkel (szem, belső fül) van összeköttetésben.

II. Az agyvelő betegségeinek általános tünetei.

1. Öntudatzavar, melynek különböző fokai ismeretesek. Ezek a következők:

Apathia; a beteg tudomásul veszi ugyan a környezetében történteket, de ennek semmi jelét nem adja.

Somnolentia; a beteg aludni látszik és ingerekre nehezen reagáC

Sopor; a beteg csak a legerősebb ingerekkel ébreszthető fel.

Coma; a beteg egyáltalán nem ébreszthető fel, reflexei nem válthatók ki, vizeletét és székletét gyakran maga alá bocsátja. ,

Az öntudatzavar bekövetkezhet hirtelen, mint agy- rázódás, gutaütés, epilepsia esetén, vagy lassanként, mint agydaganatok, uraemia, diabetes esetén, továbbá az agyállománynak vagy a burkoknak gyulladásos megbetegedéseinél.

2. Psychikus zavarok: hallucinációk, illusiók.

3. Fejfájás. Az agyvelő betegségeinél ennek oka a burkok érzőidegeinek izgalma. Létrejön tehát azokban az esetekben, melyekben a burkok érzőidegeit gyulladásos folyamatok vagy keringési zavarok izgatják.

4. Hányás. Ez az ú. n. cerebralis (másképpen kepha- likus, meningeális) hányás a nyúltagyban lévő központ ingerlésének következménye. Keletkezéséhez fokozott agynyomás vagy a nyúltvelő lokális izgalma szükséges. A hányás akkor tekinthető agyi eredetűnek, ha a gyomor-