Mayer Hermann dr.: Az idegrendszeri betegségek és elmebajok összefoglalása (Budapest, 1923)

B) A mozgások zavarai

14

A hypertoniát úgy vizsgáljuk, hogy azt a testrészt, melynek valamely izomcsoportja állítólag hypertoniás, saját kezünkkel (passiv módon) ellenkező irányba mozgatjuk, mint amilyen irányba a vizsgálandó izom mozgatja. A hypertoniás izom passiv mozgatással szemben nagyobb ellenállást fejt ki, mint a rendes tónusú, esetleg fájdalmas a passiv mozgatás.

2. Hypotoniássá válik az izom:

a) nuclearis és infranuclearis bénulásnál;

ß) ha az izomban és a környezetében levő érző idegek sérültek;

y) ha a /?) pontban említett idegek és az izom mozgató idegsejtjeinek összeköttetése (a reflexcollateralis) megbetegedik.

Kontrakturának nevezzük az izom állandósult megrövidülését; ennek oka az izom kötőszövetes (hyalin) elfajulása. Spastikus bénulásnál a spastikusan bénult izmok zsugorodnak; igy spastikus kontraktura keletkezik. Laza bénulásnál ú. n. atoniás kontraktura jön létre, mely úgy keletkezik, hogy a bénult izmok antagonistái zsugorodnak, mert a béna izmok tónus híján az antagonisták húzásával szemben ellenállást kifejteni nem tudnak.

A kontraktura következtében a bénult' testrész szélső állásba jut, melyből passiv módon kimozdítani eleinte nehéz, később lehetetlen.

Ha egy izomcsoporttal egyidőben az antagonistái is bénulnak (spastikus bénulás esetén), az a csoport lesz kontrakturás, amelyiknek tónusa ép korukban erősebb volt. Ezért pl. a hemiplegiások felső végtagjain a hajlító izmok válnak kontrakturásokká, az alsó végtagokon a feszítők.

A kontraktura következtében létrejövő jellemző végtagállásokat külön néven nevezzük. Ilyen név pl. a „lólábállás“, mely peronaeusbénuláskor jön létre.