Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
VI hasznunkra van, sőt okvetetlenül szükséges a fejlődéstanba való betekintés. Lehet-e igazi, öntudatos szülész, bakteriológus vagy ^ebész, ki nem ismeri Semmelweis, Pasteur vagy Lister életét, élete munkáját, sikereit és csalódásait ? Az én fiatal, nagyszorgalmú és hivatott kartársam, Mayer Ferenc Kolos, arra vállalkozott, hogy egy — bár szőkébb keretű — munkában megírja az orvosi tudományok történetét. Nagy élvezettel olvastam ezt a könyvet. Nem mondom, hogy egyik-másik részére megjegyzésem nem volna, ez azonban lényegtelen; a fő az, hogy ezt a munkát valakinek meg kellett kezdeni. Minden fejlődésnek megvan a maga nehéz bevezetése, az igazi evolúció gyorsabb menete csak azután következik, nem egy embernek, hanem sokaknak vállvetett munkájával. Azért pedig, hogy Mayer dr. a mai nehéz viszonyok között is, csodálatos energiával, meg tudta jelentetni ezt a könyvet, melyhez hasonló, jól megírt és szépen illusztrált kompendium más, jobb sorban levő nemzetek irodalmában sem sok akad: teljes elismerés illeti. Meg vagyok győződve, hogy a gyakorlóorvos, abban a néhány szabad órában, mi rendelkezésére áll, élvezettel s haszonnal fogja olvasgatni ezt a kis munkát, sőt még az a laikus is, kit csupán az emberi művelődés története, nagy általánosságában, érdekel. Hasonló magyar munka a kisújszállási műkedvelőnek, Fekete Lajosnak, 1864-ben megjelent könyvecskéje („A gyógytan története rövid kivonatban“) óta nem látott napvilágot. Melegen kívánom, hogy a szerző könyve mielőbb megérje a (lehetőleg irodalmi utalásokkal is bővített) második kiadást s így majd lassan-lassan egy magyar Haeser nőjjön ki belőle. Kívánom még neki, hogy továbbra is kedve teljék az orvostörténeti kutatásban, mely oly szoros kapcsolatban van hazánk közművelődésével. Linzbauer, minekutána harminc évig dolgozott az ő hétkötetes, hetedfélezer oldalas Codex-én, nem sokkal halála előtt azt írta: „Leghőbb kívánságom, hogy a történeti búvárlás e terén még valaha szorgos utódot lelnék!“ A példás önzetlenségű történettudósnak ezen utolsó óhajtásáról nem szabad megfeledkeznünk. Keli hogy Weszprémi és Linzbauer után újak következzenek! És végül azt is őszintén kívánom, hogy ezeknek az újaknak (közöttük a szerzőnek) ne legyen részük abban a keserves csalódásban, mely Linzbauer-í a 30 éves munka befejezése után érte, s mely végső panaszul azt a hexametert adta az ajkára: Ipse licet venias Musis comitatus Homere — Si nihil attuleris — ibis Homere foras!
