Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
X. A legújabb kor
250 X. fejezet rangú a magyar, iskolát alapító Balassa János (1814—1868), a Lister- eljárását és Koch tuberkulinját nálunk meghonosító Lumniczer Sándor (1821 —1892), a legendás Kovács József (1832—1897), Réczey Imre, Verebély László, az orthopéd Dollinger Gyula vagy az orosz Pirogoff Miklós (1810-1881). A szemészet is, különválva a sebészettől önálló fejlődésnek indul. Az önállóság kezdete Leydenbe vezet vissza, ahol a nagy Boerhaave külön szemészeti előadásokat tartott. Később a sebésztanárok feladata lett a szemészmesterek képzése is. így látjuk például az 1775-ben orvosi karral kibővített kolozsvári jezsuita „Universitáson“ is, ahol 1787 óta M olnár János tartott szemészeti előadásokat. Hamarosan mindenfelé külön szemklinikák és tanszékek keletkeznek, az első rendes tanszék minálunk. Az érdeklődés felkeltésében nagy részük volt az ophthalmológiai szaklapoknak, különösen Graefe Albert (1827—1870) 1854-ben alapított folyóiratának. A szempathológia egyébként tükörképe az uralkodó orvosi elméleteknek. Különösen a természetfilozófiából eredő teóriák gyakoroltak rá nagy befolyást, amelyek a szemet mikrokozmosznak tekintették az emberi makrokozmoszban. A szemészet tudományos fejlődése csak akkor kezdődhetett el, amikor benne a kórbonctani irány szóhoz jutott, ami az angol Wardrop és Saunders (1773—1810) érdeme. Ilyen tárgyúak Schön Mátyás (1828), Ammon Frigyes (1799—1861), Goldzieher Vilmos munkái. A diagnosztika eszközei a pupillatágító szerekkel (Himly Károly 1772—1837) és az oftalmoszkóppal (Helmholtz—Graefe) szaporodnak, amelyekhez a legújabb időkben a legváltozatosabb célú optikai műszerek járultak. Ezeknek segítségével a szemészet eddigi üres fogalmai (hályog, amblyopia) tartalmat nyertek és a szem törési hibáiról szóló tan is objektív alapot kapott. Az érdeklődés középpontjában a kancsalság, a szaruhártya betegségei mellett a vakság és a látóélesség csökkenése állanak, amelyeknek megszüntetésére változatos műtéteket eszelnek ki. Ebben a tárgykörben működnek Buchhorn (1811), Jaeger Frigyes (1784—1871), majd a hályogműtétek tökéletesítője, Graefe Albert. A magyarok közt az első pesti szemészprofesszoron, Fabini JÁNOs-on (1791—1847) kívül sokat tesznek a magyar szemészet érdekében Schulek Vilmos (1843—1905), Graefe tanítványa, akinek számos önálló műtétje ismeretes, továbbá Szili Adolf valamint Csapodi István, aki a magyar szemészeti műnyelv megteremtője. Nevét viselik a látóélesség megállapítására szolgáló betűk. A sebészettel kapcsolatos kisebb szaktudományok is, mint a fogászat és a fülészet, különösen Fauchard Péter (f 1762), Serre János (f 1830), a magyar Carabelli György (szül. 1787), a bécsi Heider Móric (1816—
