Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
X. A legújabb kor
238 X. fejezet A fiziológusok egy nagy csoportja az élettüneményeknek inkább kémiai vonatkozásait látta meg és tette tanulmány tárgyává. Az életvegytannal foglalkozók nagy számából Gmelin Lipót (1788—1853), Fehling Hermann (1811 — 1885), Hoppe-Seyler Félix (1825 —1895) nevét említhetjük. A vizeletvizsgálatok új fiziko-kémiai módszerét találta fel a magyar báró Korányi Sándor (szül. 1866), akinek a vizelet fagyáspontjáról szóló tana a vesebetegségekről való felfogásunkat is lényegesen megváltoztatta. Az orvosi segédtudományoknak, valamint a bonctannak és élettannak ily nagyarányú előrehaladásával lépést tartott a betegségről való elméleteinknek fejlődése is. Az ósdi humorálpathológia kénytelen fokozatosan átengedni a teret a Bichat óta egyre erősbödő szolidáris nézeteknek. A modern szolidárpat_hológia megalapozásában két embert illet a dicsőség: az egyik Rokitansky Károly (1804—1878), a másik Virchow Rudolf (1821 —1902). Rokitansky, az újabb bécsi iskolának legragyogóbb alakja, a szabad szemmel látható, szerkezetbeli szervelváltozásokat vizsgálta keletkezésük kezdetétől fogva a végső kimenetelig ; az igy szerzett kórbonctani megfigyeléseit egybevetve a klinikai észleletekkel, rekonstruálta a betegség fejlődésének történetét. S azáltal, hogy a kórbonctani ily módon minden klinikai orvoslás elemi alapjává tette, a klinikai tudományoknak is megadta a régen áhítozott exaktságot. Rokitansky iskolájának neveltjei Kolletschka Jakab (1803—1847), Schuh Ferenc (1805 — 1865), továbbá a bencés szerzetesből orvossá lett magyar kórszövettani professzor, Scheuthauer Gusztáv (1832—1894), akinek a bélférgekre és a fejlődési rendellenességekre vonatkozó dolgozatai érdemelnek említést. De Rokitansky hatása érezhető a bécsi iskola összes tagjain, továbbá a magyar SEMMELWEis-en, aki egy időben a bécsi bonc- tani intézetben dolgozik. A magyar pathológusok, Pertik Ottó és Genersich Antal, akik mindketten iskolát teremtettek maguk körül s ezért a magyar orvostudomány úttörőinek tekintendők, hasonlókép a kórbonc- tan és a klinika kapcsolatainak kimélyítésén fáradoztak. Az állati sejt felismerésével és az emberi organizmusnak sejtállamként való felfogásával adva volt a lehetősége annak, hogy a kórfolyamatot a szervezet legkisebb egységéig követhessük és az organopatholó- giából cellulárpathológia legyen. A betegségnek a sejtekbe való követése és az orvostudomány figyelmének a makrokozmoszról a mikrokozmoszra terelése, Virchozv nevéhez fűződik. Tudományos pályájának kezdetén éppúgy, mint mestere, Müller János, vitalisztikus gondolatokkal van eltelve és tanaiból a humorálpathológia íze is kiérezhető; idővel azonban a XIX. század elejének gondolatkörével való ezen összefüg
