Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
VIII. A renaissance. A természettudományok evoluciója
200 VIII. fejezet Az iatrokémia a régi humorálpathológiának javított és bővített kiadása. Ezért Sylvius de le Boe Ferenc is (1614 —1672), akinek a kémiatria rendszerbefoglalása anatómiai munkásságánál is fontosabb működése, közel áll nézeteiben GALENUs-hoz. 1658-tól leydeni tanár. Főműve a halála után kinyomatott Praxeos medicinae idea nova, amelyhez tanítványa, a magyar Karcagi Márton (f 1671) írt indexet. Azt tanítja, hogy bizonyos „fermentek“ hatására és a testmeleg, valamint az életerők (spiritus) befolyása alatt a tápszerek és a vér átalakulnak, s a folyamat végtermékei részben saviak, részben alkálikusak. A sav és alkáli arányától függ a test egészsége. Ha valahol bármelyik végtermék túlsúlyba jut (acrimonium), az a vérnek, epének és nyiroknak változását okozza és ezáltal az általános anyagcsere zavarát. A therápia feladata a túlsúlyban lévő vegyi jelleg közömbösítése (contraria contrariis), a test erőinek diétás eljárásokkal való fenntartása, a betegség okainak megszüntetése és a főtüneteknek enyhítése. A szervezet kórélettani viszonyainak a savanyúra és a lúgosra való visszavezetése nagy tetszésre talált. Sylvius tanítványa volt a pozsonyi születésű id. Rayger Károly (1641 —1707), udvari orvos és fizikus, aki iatrokémiai nézetei mellett boncjegyzőkönyveivel és kortörténeteivel annyira kitűnik, hogy Harvey elismerését vívta ki. A therápiában elveti az érvágást. Tachenius Ottó (1666 körül) még Hippokrates tanaiban is felfedezi a kémiatria nézeteit. A holland kémiatriának még a kereskedelem is kedvez: az újonnan importált teát a nedvek hígítójának tartják. Bontekoe (1647—4685) egy selyemhernyótenyésztőnek fia és Overkamp literszámra itatták a teát lázas betegekkel. Franciaország orvosai is, a párizsi fakultással (Riolanus, Guy Patin) ellentétben, a kémiatria mellett nyilatkoznak, s szívesen rendelik az antimónt, a SYLvius-féle gyógyításmód kedvelt szerét. Angliában Willis Tamás (1622—1675) ismeri fel az iatrokémia előnyeit, s ennek feltevéseit önállóan továbbfejleszti. Ő az első, aki behatóan tárgyalja az idegpathológiát és a vizelet vegyi vizsgálatának első kísérletei is tőle valók. Az iatrokémia még a XVIII. század elején is tovább él, majd — miután egyes fogalmait újabb tudományos rendszerek használták fel — megszűnt létezni. A vegytani életmagyarázatok legkonokabb ellenségei voltak azok. akik a biológiai jelenségekben fizikai törvényszerűségeket kerestek. Ennek az irányzatnak iatromechanika, iatromatematika, vagy iatrofizika a neve. Ennek a rendszernek a vérkeringés felfedezése adott szankciót, amelyet a folyadékok törvényei alapján könnyű volt értelmezni. így történt, hogy a többi funkcióban is matematikai szabályosságokat kerestek. Santorio Santorini (1561—1636), páduai tanár, akitől az iskola kezdetét számítják,
