Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
Bevezetés
Az orvostudomány története 7 A magyar kultúrának a szabadságharcot követő kiegyezés utáni nekilendülésével és a hazai orvostudománynak felvirágzásával együtt szaporodtak orvostörténeti műveink is, melyeknek legtöbbje természetesen a magyar viszonyokat ismerteti. Sugár Fábiusz és Demkó Kálmán munkái az Ipolyi által kikutatott magyar mythológía orvosi emlékeiből kiindulva végigvezetnek bennünket a magyar orvosi tudomány fejlődésének folyamán egészen a XVIII. század végéig. Schédy, Fekete, Tamássy, Vámossy István és Manninger a gyógyszerészet és a gyógyászat múltját tárják elénk. Fekete és Lauschmann művei a magyarországi járványok történetét írják le. Győry Tibor a morbus Hungaricusról ír nagy monográfiát. Magyary-Kossa Gyula a magyar orvostudomány és társadalom kapcsolatait kutatja. Pauler, Fináczy és Schulek a budapesti egyetem, a HőGYES-féle emlékkönyv pedig az egyetem orvosi karának történetét örökíti meg. Bókay JÁNOs-tól a pesti szegénygyermekkórháznak és az egyetemes gyermekgyógyászatnak, Grósz Emil-íőI a nagyváradi szemgyógyintézetnek, Chyzer KoRNÉL-tól a magyar orvosok és természetvizsgálók vándor- gyűléseinek, Maizner-íőI pedig az 1775-ben létesült kolozsvári orvos- sebészi tanintézetnek történetét kaptuk. Ez utóbbi szerzőtől való első orvosbibliográfiai munkánk is, mely a magyar orvostudományi irodalmat 1770-ig öleli fel. Nagyértékűek és a hazai orvostörténelem kutatóinak nélkülözhetetlenek Győry Tibor, Temesváry Rezső, Magy'ary-Kossá és Kelemen György bibliográfiái és repertóriumai, melyek közül az első az 1472 óta megjelent összes hazai vonatkozású orvosi könyveket tartalmazza 1899-ig bezárólag, a második pedig ugyanilyen terjedelemben a magyar nőgyógyászati szakirodalmat foglalja össze. Irodalmunkból hiányzott eddig olyan munka, mely, ha szerény keretek között is, az orvostudomány fejlődését a legrégibb idők óta tárgyalná. A külföld ilyen művekkel bőven el van látva, kezdve a kisigényű chronológiai táblázatoktól (Choulant, Pagel, Aschoff) a különböző vázlatokon, vezérfonalakon, átnézeteken át (Pagel, Meyer-Steineg-Sud- hoff) a többkötetes kézikönyvekig (Haeser, Puschmann, Neuburger) és orvostörténelmi folyóiratokig (német, francia és orosz nyelven). A magyar irodalomnak ezen a hézagán nagyobb szabású alkotással segíteni bajos volna összenyomorított országunk mai gazdasági viszonyai között. Viszont az orvostörténelem iránti egyre fokozódó érdeklődés, valamint az a tudat, hogy fiatal orvosgenerációnknak műveltségében éppen az orvosnak any- nyira szükséges józan és el nem hamarkodó ítélőképességre nevelő orvostörténelmi ismeretek a legfogyatékosabbak, lévén az orvostörténelem nálunk — sajnos — csak fakultatív tantárgy, kívánatossá teszik és
