Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
Bevezetés
Az orvostudomány története 3 is kőkorszakát éli. A klasszikus Róma bukása és a népvándorlással járó vandalizmus egyéb kultúrákkal együtt az orvostudomány fejlődését is megakasztotta. A humanizmus egyéb görög és latin klasszikusokkal együtt a régi orvosírók műveit is kiásta a penészes könyvtárakból. A renaissance és a reformáció az orvostörténelemben is újjászületést és renoválást jelent. A nyugati nagyhatalmak megszilárdulásával járó racionalizmus az orvosi tudományba is bevezette a felvilágosodás korát. A politikai élettel szorosan összefüggő másik kultúrtényező, a népnek földrajzi elhelyezkedése’is éreztette hatását az orvostudomány fejlődésében. Ez természetes is, ha meggondoljuk, hogy a geográfiai helyzettől függ valamely nép életmódja. A földrajzi tagozottság teszi az egyik ország lakosságát kereskedővé és tengerjáróvá, s ezáltal széles látókörűvé. A tejjel-mézzel folyó kanaánok alföldjeinek unalmas egyhangúsága viszont rányomja karakterét a rajta lakó nép szellemére is. Innen van, hogy az ókor folyammenti nagy keleti államaiban, ahol a fejlődést a tudománynak a vallással való szoros kapcsolata is gátolta, évezredek alatt sem jutott annyira az orvostudomány, mint a zegzugos vonalú görög félszigeten pár század alatt. Ugyancsak a földrajzi helyzet és az ezzel járó éghajlati viszonyok fejlesztik az egyik népnél inkább a szemészetet, a másiknál inkább a belgyógyászatot vagy a sebészetet. Minden égöv más-más kórokozókat tud termelni, s így vidékenként és kultúránként eltérő betegségek jöhetnek létre. Minden égövnek más a faunája és flórája s így mások lesznek azok a gyógyszerek is, melyeket belőlük előállítanak. A Föld életének különleges viszonyai tehát az orvostudomány előhaladásában jelentékeny tényezőt képeznek és annak többé-kevésbbé egyéni, lokális jelleget adnak. Az orvostörténelemnek az általános kultúrtörténelemmel való kapcsolatait boncolgatva fel kell említenem azt a befolyást is, melyet az orvosi tudomány fejlődésére a vallás és a filozófia gyakoroltak. Nem lehet e helyen feladatom, hogy a különböző vallási és bölcseleti rendszereket sorra vegyem. Általánosságban annyit állíthatunk, hogy a vallásnak a tudománnyal való összekeveredése a tudományos igazságoknak torzszülötteit foganta. S ilyen keveredésre minden korban kínálkozott alkalom, részben már azért is, mert az ókori hamita, semita és indogermán népek papjai egyúttal népük orvosai voltak. De még a középkorban is működnek amatőr papi orvosok, akik a vallás misztikus fátyolát az orvostudományra is rádobják. Vallási nézetek voltak kerékkötői a természettudományok fejlődésének is, melyek a rosszul értelmezett Szentírás tekintélyének rabszolgaságában sínylődtek. Minthogy a természettudományos ismeretek bővülése nélkül az orvosi tudás fejlődése sem képzelhető, 1*
