Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység
104 V. fejezet négy-négy könyves műve maradt meg. Nem tartozik egyik uralkodó orvosi iskolához sem. Az anatómiát tiszteletben tartja, a methódikusok szolidáris felfogása mellett betegségmagyarázataiba a pneumát is belevonja, élettanában hely jut a hippokratesi physisnek is. Emellett egy eddig nem szerepeltetett tényezőt is feltételez az organizmusban: a tónust, amely mint valami szalag, összetartja, egymáshoz fűzi a szilárd részeket. A betegségek okai a folyékony anyagok hibái, valamint a velünk született melegnek és a tónusnak változásai. Az egyes bajok leírásai természeti megfigyelésen alapulnak. Therápiája diétás, alig valami gyógyszer, érvágás vénán és artérián, pióca, köpöly, hidrotherápia és tüzes vas. Galenus személyében összpontosul az encyklopédisták és eklektikusok azon törekvése, hogy a görög-római világ orvosi tudását megmentsék a császárság és a birodalom egyéb intézményeinek végzetétől, a bukástól. GALENUs-ban az ókor szellemi ereje lobban fel, az a szent alkotóerő, amely Hippokrates tollát is vezette. A hippokratizmus, alkotójának halála óta, a sokfajta orvosi iskola tanaiban meglehetősen kicsiszolódott. A különböző szekták ellentéteinek kiegyenlítésére irányuló törekvések azonban senkinek úgy nem sikerültek, mint GALENUS-nak, aki az orvostudományt mint egészet továbbfejlesztette, s emellett bizonyos rendszerbe foglalta össze. Zsenialitásban és intuitív képességekben meg sem közelíti ugyan Hippokratest, a fősúlyt az eddigi anyag szisztématikus feldolgozására helyezi, s munkáiban túlteng a dialektika. Gondolatainak mélysége nem mérhető össze a kosi iskola tanaival, mégis világtörténelmi hírességgé és a középkor, sőt újkor orvosi tudásának legtartósabb tekintélyévé nőtte ki magát. Elég volt valamiről azt állítani, hogy Galenus mondja, s máris elhallgatott minden vitázó száj. Galenus Pergamosban született Kr. u. 131-ben. A középkori kódexekben állandó díszítő jelzője a „darus“ (híres) szó, melynek rövidített alakját (cl.) tévesen Claudiusnak olvassák sokan még ma is. Atyja, az építőművész Nikon, egy sokoldalúlag képzett ember részesíti az első oktatásban. Serdülő ifjú korában a sztoikus CAJUS-nak és szülővárosa egyéb bölcselőinek előadásait hallgatja. Különösen tetszettek neki Aristoteles és Theophrastus munkái, akiket már abban az időben kommentál. Atyja azt akarta, hogy ő is filozófus legyen. Ekkor azonban — a nagy emberek ifjúságához mindig fűződik hivatásukra vonatkozó legenda — atyjának egy álma nyomán, tizenhét éves korában orvosi pályára szánja magát. Anyjától nem sok szeretetben lehetett része, aki
