Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység

Római orvoslás az ősidőkben. A methodikusok

95

magasabb fokú összetett testek keletkeznek, melyek közül az alacsonyabb fejlettségűek még nem érzékelhetők. Ezek az ú. n. szín krízisek. Az ember szervezetében az atomok egy részéből különböző alakú és tágas- ságú csatornák lesznek, melyekben az atomok más része mozog. Minden életműködés az atomok mozgásával és mechanikai viszonyaival függ össze. Az emésztés nem más, mint az ételnek atomjaira való szétesése s a részecskék elosztódása a megfelelő pórusokba. Az elmélet az ember

Alszárkötés rajza egy görög nyelvű középkori SORAN'US-kéziratban. A kötés neve „spica“ =• kalász. A pólyavezetés módja éppen a lábszáron volt fontos ez időben, amikor még a kevésbbá elasztikus vászoncsíkot alkalmazták kötözésre. (Südhoff után.)

bonctani viszonyaira nincs tekintettel. A pulzus oka a levegő beáramlásával járó tágulás. A betegség lényege az atomok egyenletes mozgásának a csatornákban való zavara, amely vagy pangás vagy gyors áramlás.

Asclepiades ezen fiktív szolidár-pathológikus elmélete nagy tetszésre talált a hasonló filozófiai gondolkodású rómaiaknál. Az egyoldalú mechanikus elméleteknek soha sincs azonban igazuk, mert csak karikatúrái az igazságnak és rendesen az elmélet felállítója meghazudtolja elveit a gyakorlatban. Ez történt Asclepiades-scI is. Az atómelmélet szerint ugyanis a szervezettől, amelyet ezen theória fel sem ismer, nem lehetett várni a betegségek gyógyulását. Sőt Asclepiades azt állítja, hogy a természet