Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
24 Magyar orvostörténeti adattár párisi orvos ilyen fumigatiós eljárást kezd használni s nem sokkal később már Szombathelyen is kipróbálják és ajánlják ezt a «minden nemű sennyedék, tüzes orbánc, kosz, nyak körül való göcsörtös daganatok» ellen sikerrel használható kúrát, melynek azonban elég magas árát szabták (4—6 forint «bécsi pénzben»). Még érdekesebb Fabini Teofil Jánosnak, a pesti egyetemen a szemészet tanárának hirdetése, mely a Hazai s Külföldi Tudósítások 1818. évi folyamában (a 328. lapon) olvasható. Azt írja, hogy a pesti «érdemes publicum» számára a mindenféle bőrbajokban, köszvényben, szélütésekben stb. szenvedőknek, párizsi és bécsi mintára egy «büdöskő-gőzzel füstölő készülletet» csináltatott. «Ezen füstölő készüllet vagyon a magam lakásomnál az Országútján, a Remolt Űr középső házában Nro 486, az első emeletben . . . Azok, kik ezen füstölő készüllettel élni kívánnak, vélem minden nap 12 órától fogva 1 óráig a fent- jegyzett lakásomban ezen dolog felől beszélhetnek. Az ára minden ilyen egyes füstölésnek három forintra határoztatik váltó cédulában. Pesten Novembernek 16-dik napján, 1818-dik esztendőben. Fabini Theophilus János, az Orvosi Tudománynak Doctora s egyszersmind Professora». A rühellenes kezelést azonban olcsóbban is meg lehetett csinálni : — nem kellett hozzá más, mint egytermetes kenyérsütő kemence.1 58. 1708. Gömöri Dávid, pozsonyi, majd győri orvos születési éve. Életrajzát lásd Weszprémi és Szinnyei munkájában. Alkimista munkásságát és kéziratait legkimerítőbben tárgyalja Szathmáry 108. és köv. A MOE I. köt. 284. lapján én is írtam róla egvetmást a magyar alkimistákról szóló értekezésemben, ahol többek közt (a 288. lapon) Martinovics alkimista működését és Fraknóinak az utóbbiról, mint emberről, szóló elítélő jellemzését is megemlítettem.. Ezzel szemben szükségesnek vélem ideiktatni azt, mit Kossuth Lajos (Irataim, IX. 235.) mond a Vérmező mártírjáról : «Fraknói Vilmos úr «Martinovics»-a reám, megvallom, kellemetlenül hatott. Hiszen, ha az valóban oly jellemű ember volt, mint aminőnek Fraknói festi, azt kellene róla mondanunk, hogy a szó teljes értelmében egy haszontalan, komisz ember volt. Ily szabású emberek nem emelkedhetnek az eszmemartyrság magaslatáig ; ez psy- chológiai lehetetlenség ; vagy ha véletlenül eszme-martyrokká erőszakoltatnak nem halnak úgy meg, mint amiként Martinovics meghalt. Atyám mint fiatal ember jelen volt Martinovics dessecratiójánál Budán, s még öreg korában is meghatottan emlékezett vissza a jelenetre, mily megvetéssel mosolyodott el a halál fia, midőn az «introibo ad altare Dei» szavai után reákiáltották «non introibus» s midőn ujjain a consecrationalis olajledörgölési cerimonia végrehajtatott, mi méltóságteljesen mondott ennyit : «Tamen homo sum !» Jellem- telen, komisz emberek nem tudnak így meghalni». Említett értekezésemben röviden vázoltam már, hogy milyen bensőséges viszony volt Martinovics és II. Lipót közt. Hasonló ügyeskedéssel hódította meg egy szélhámos német orvos és alkimista : báró Krohneman Keresztéig a «nagy» Í. Lipót vonzalmát is, úgyannyira, hogy a nekünk nem nagyon jóemlékű, császár-király több magyarországi vár birtoklását ígérte neki, ha különféle titkait, többek'közt azt is elárulja, hogy hogyan lehet tetszés szerint prz'nceps-eket és principissákat nemzeni. A báró azonban nemsokára akkora adósságokat csinált, hogy kénytelen volt (1676.) menekülni Bécsből és végül is Németországban, akasztófán végezte életét. (Bővebben értekezik róla L. v. Güns, az Aerztliche Vierteljahrs-Rundschau 1906. évf. 69—73. lapján.) A magyar alkimistákra vonatkozólag megjegyezhetem még, hogy Mária Terézia 1768 (márc. 26.) megtiltja és börtönnel, elkobzással s esetleg eltolon- colással bünteti az alkimiával foglalkozó, nem egyszer csalási hajlamú egyéneket (Linzb II. 450.). Máshol említettem már, hogy szerzeteseink is (már a 13. század óta) milyen nagy előszeretettel foglalkoztak az aranycsinálással s még a 17. század végén is emlegeti a «Magyar Simplicissimus» (Ungarischer 1 Kubinyi Ágoston említi (Magyar Orvosok és Természetvizsgálók munkálatai 1872, 184), hogy egy vidéki kúrián jártában a birtokos úrnál akart tisztelegni, de nem találta sehol, míg végre a «kemence fűtőlyukából egy szakálos fej pislog ki s mikor kérdik tőle, hogy mit csinál ott? minden zavarodás nélkül mondja : Rühes vagyok, gyógyítom magamat, menjenek csak a szobába ! egy fél óra múlva meg fogok jelenni».
