Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
206 Magyar orvostörténeti adattár kötetes munka. A szerző pozsonyi gyakorló orvos, ki egyetemi tanulmányait Bécsben és a nagyszombati egyetemen végezte. Korának szintjén álló, nagy olvasottságú és józan ítéletű, tudományosan képzett ember volt ; csak az a sajnálatos, hogy magyar vonatkozások alig-alig találhatók a jelentékeny munkában. 605. 1786. Törvényszéki. Megbélyegzés (stigmatisatio). — II. József elrendeli, hogy ha valamelyik bűnözőt megbélyegzésre ítéltek : az ítéletben mindig kimondandó, hogy az akasztófa stb. jele csak az egyik arcfélre sütendő-e rá, vagy mind a kettőre? (Linzb. III. 313.) A következő évben pedig elrendeli, hogy a megbélyegzés művelete csak olyankor alkalmazandó,' ha az illető életfogytig tartó fegyházra vagy hajó vontatásra (1. ezt) ítéltetett (u. o. 367). «Titkos» megbélyegzés is járta : ez abban állott, hogy az akasztófa jelét a bal lágyékra sütötték rá (csak külföldieknél, kiket azután kitoloncoltak az. országból). A megbélyegzés ősrégi büntetésnem, nálunk is, külföldön is. Kálmán király idejében a hamis tanuságtevők arcára keresztforma jegyet égettek ; II. Ulászló alatt az okmányhamisítók homlokára és mindkét arcára a tüzesre hevített pecsétnyomó bélyegét. Az erdélyi törvények közül az 1791-ből való Artic. nov. 38. a bűnösök hátára sütötték a bélyeget, olyanformán, hogy először is a háton szénnel felrajzolták az akasztófát, azután a hóhér a rajz nyomait bevágta s puskaporral bedörzsölte. — A megbélyegzés másik neme volt a haj lenyírdsa. A Corpus Iuris fejezeteiben (v. ö. Vájná I. 311.) olvashatjuk, hogy ez szintén már szt. István, szt. László, Kálmán stb. uralkodása alatt divatos büntetés volt, mert az ő idejükben (mint azt érmeiken s pecsétjeiken is láthatjuk) a hosszú haj volt az uralkodó. Ezt meg is becsülték, gondozták, gyöngyöket fontak bele stb. Rogerius írja, hogy a muhi pusztára gyűlt harcos magyar ifjak, akkor is, mikor már szemben álltak a tatár hadakkal, tehát egy-két órával a szörnyű pusztulás előtt, hajuk piperézésével foglalkoztak a harcra készülődés helyett. Páváskodó nagyurak (még a 16. század elején is) tojással kezelték a hajukat, csakúgy, mint a mai hölgyek, shampoon helyett. Zsigmond lengyel herceg hosszú haját is tojással tisztogatta a budai borbély 1501-ben. Ügy látszik, hogy a magyarok közt csak a török időkben kapott lábra a kopasz fej divatja, legalább egy időre. Ha egy nőnek a haját levágták, az a becstelenség (különösen a titkos prostitúció) jele volt. A 17. században a gályarabokat a hát legfelső részén, a nyak tövén megbélyegezték, mint a barmokat. Franciaországban a bélyegzővason a Bourbon liliom díszlett és ott a megbélyegzésnek ezt a nemét virágnyelven úgy nevezték : jleurdeliser, vagyis «megliliomozni». A rabok szakállát és bajuszát egészen leborotválták, csak a fejük búbján hagytak török módra egy kis varkocsot. A gályarabságra hurcolt magyar prédikátorokat is ez a sors érte és jellemző, hogy fennmaradt leveleik tanúsága szerint a liliomos megbélyegzés nem fájt nekik annyira, mint bajuszdíszük elvesztése. Ekkor mondták kínzóikról, hogy azok Nerónál is néróbbak (Nerone Neroniores), mert «nemzetünk gyalázatára» (pro dedecore gentis nostrae) a természet ezen kis ékességének sem kegyelmeztek. (A bajusz mindig elválhatatlan dísze volt a magyar embernek. A haj és szakáll divatja néha-néha megszűnt kötelező lenni ; nem így a bajusz. Egy nálunk járt német utazó, Hans Normann, száz év előtt (1833-ban) azt írja, hogy nálunk azt a magyart, ki levágatja bajuszát, renegátnak tekintik s a bajusz- talant kinevetik, kigúnyolják. Akinek nincs bajusza, az a közpályán sem igen tud érvényesülni Magvarországon. A bécsi udvar is respektálta a magyarok ragaszkodását a bajuszhoz s csak nekik engedte meg, hogy bajuszos állapotban jelenjenek meg az udvari ünnepségeken. Normann nem egyszer hallotta, hogy igen művelt magyarok, ha egy bajuszos osztrákot láttak, így szóltak : «hogy mer ez az ember bajuszt hordani, mikor nem magyar?») 606. 1786. Azon sebészi, boncoló és szülészeti eszközök jegyzéke, melyeket minden vármegye köteles beszerezni. (Kir. rendelet.) Linzb. III. 249, 336. 607. 1786. Pesti egyetem. — Stahly (sebész), Széni (segédje), Bácz (élettan és magosabb bonctan), Hauptmann (prosector), Prandi (kórtan és gyógyszerisme), Winterl (vegytan és növénytan), Trnka (belgyógyászat), Stipsics (sebészi tanfolyam), Pillér (természetrajz) tanárok stb. kinevezése. (Linzb. III. 313.)
