Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 475 először peperke, piperka, peprika s végül paprika.1 Népünk már a 18. században sokféleképpen használta a paprikát: uborka és cékla közé tették, sóval becsinálva hús mellé adták, ecetbe rakták, hogy ennek az erejét fokozzák s a legérdekesebb alkalmazása az volt, amit Mátyus dietétikájá- ban (IV. 339.) olvasok, hogy t. i. porrátörve és liszttel egybegyúrva kenyeret sütöttek belőle s ezt (megszáradása után pulverizálva) bors helyett használták. II. Lajos idejében (1526.) a velencei cukor fontját (Engel, Monum. Hung., 195.) 4 réz forinttal fizették, ezt azonban egész a 18. század közepéig többnyire a méz pótolta. Az 1627. évi árszabásban szó van a manduláról, rizskásáról, faolajról, tengeri szőlőről, mazsoláról, szekfüszegről, fahéjról, az 1642. éviben ezeken kívül a fügéről, az olasz és nagybányai gesztenyéről stb. Ezidőben őseink még nem ismerték a levest;2 a sülteket nyárson pirították, vajat nem használtak, zsírosán, fűszeresen és sokat főztek. Gvadányi az ő Rontó Pálja keresztelőjének leírásában a következő népies ételeket főzeti a lakomára: Tekenők teltek meg mákos kalácsokkal, Rántott csörögékkel és lelkes fánkokkal. Kétfülű fazékban káposzta rotyogott, Pufogott a kása, fele lepotyogott. Gyenge báránykákat készíték tárkonynyal Az apró csibéket, mint szokás, czitrommal. A disznó lábakból főztek kocsonyákat, Táloltak két lapos tálra tarhonyákat. Borjúfő téjfeles és zsemlye koczkával Készült, s a disznófő eczetes tormával; Ludaskása is volt, csirke köszmétével Egy pár hizlalt récze főtt feketelével. Hintettek azokra bőven borsot, gyömbért, Mivel a fűszerszám tisztítja meg a vért, sat. Kőváry az idézett helyen (59. és köv. old.) részletesen leírja még a régi magyarok reggelijét, ebédjét, vacsoráját, italait és poharazását, szól a mzsólisról, égett borról (v. ö. MOE), a kávé- és teaivásról, stb. 1671. (17. század.) Három udvari orvos, 2 sebész, 2 gyógyszerész és 2 borbély Bethlen Gábor udvarában. (A barbitonsor megkülönböztetve a chirurgus-tól.) Török-magyarkori Tört. Emlékek, I. okmánytár) és III. 473. 1672. (17. század.) Sebészek. Fürdősök. — a) Különféle rájuk vonatkozó iratok Lőcseváros levéltárában: XII. 103. — b) Pesten a 17. század végén külön céhük van a magyar és német chirurgusoknak. Az akkori pesti sebészek és gyógyszerészek nevei és vagyoni állásuk (háztulajdonosok) részletezését lásd: Römer, 132—134, 145, és Schmall, 67. — c) A budapesti egyetemi könyvtárban sok régi borbély-sebész céhlevél. Lásd róluk: Az egyetemi könyvtár kéziratainak címjegyzéke, 229; továbbá Szádeczky könyvében és Mayer Kolos Ferenc értekezésében: Orv. Hetilap, 1925. — 1 Baksay Sándor szerint Pater Ubaldus azt mondja egy helyen a paprikáról, hogy a magyar nép ételeinek fűszere valami vörös bestia, amit bobriga-nak hívnak és úgy csíp, mint az ördög (condimentum ciborum est una rubra bestia, quam bobriga vocant, sed mordet sicut diabolus). (Y. ö. Hanus: A növények világából, 1901., 159. és Tóth B., i. h. 201.) 2 Külföldön is újabb találmány; egy 1581. évi szakácskönyv még csak 36, egy 1691. évi már 117 levest számlál elő.
