Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
472 Magyar orvostörténeti adattár bélest sütöttek, abba tettek vajat vagy pedig pánkot,1 noha inkább ették akkor az új olvasztott hájban forralt pánkot, mint a vajban sültet. A ka- pornya volt minden éteknek jó ízt adó szerszáma. A kerék asztalnak híre sem vala, hanem négyszegletű asztal vala az embereknek az eleinél; olyan volt, hogy mind alól, mind felül kihúzhatták az mint az vendég jött; ha annyi vendég volt, hogy annál el nem tért, toldást tettek az asztalhoz. Az asztal az fal mellett állott, belől az fal mellett béllett padok voltának, kül pedig karosszékek. Nem francia módon mint most, hanem tíz órakor ettenek ebédet, hat órakor vacsorát. Mikor közelített az tíz óra, az pohárnok az asztalt megterítette, az főhelyre egy vagy két tányért tett, az asztalkeszkenyővel betakarván az egész cipót, oda egy vagy két ezüst kalánt tevén, azntán asztalkeszkenyővel annyi cipót tett oda tányérra, az mennyit gondolt hogy elég lészen az asztalhoz ülőknek, és azt az pohárszéken tartotta mindaddig, az míg asztalhoz leültek, azután kinek kinek beadta az tányért és cipót keszkenyővel. De kést senkinek sem adtanak, hanem az igen nagyjánál az embereknek az inassánál volt az maga kése, xígy adta be az urának; de ezenkívül is, akármely nagy ember volt, az öviben hátul az hüvelyiben volt az kése... Ebéd előtt vagy vacsora előtt az inas elkérte a kést, megtisztította... Az ón tángyér igen ritka volt, mind inkább fa tángyérról ettenek... Mikor az tíz óra eljött, az étket béfedve az asztalra elhozták és béfedve lerakták; ón tálból ettenek még az nagy uraknál is, mert az egy fejedelmen (Apafin) kívül senkinek ezüst tálból szabad nem volt enni. Rendszerint mikor elhozták az étket, azután az palotára elébb az férfiak kimentenek, azután az asszonyok; az leányok az asszonyok előtt jöttének, azok közül penig az, ki legkisebb volt, az jött legelői; azok előtt egy öreg rend szolga, mint egy hopmester,2 lassan jött előttök. Mikor osztán rendet állottának, az pohárnok előállott az mosdóvízzel és kendővel; az nagyjánál az embereknek ezüst mosdókorsó volt s ezüst medence, az alávalóknál vagy réz vagy ón, de medence nem volt; és legelsőbben is az leányokat és asszonyokat megmosdatták, azután az pohárnok az korsóval és kendővel az palota3 közepin megállóit, avval együtt az is, az ki az medencét tartotta, az gazda rendre kínálni kezdette az vendégeket ilyen szóval: „Mosdjék uram, kegyelmetek“... Mikor már megmosdottak volna, az pap elé állott és az asztalt megáldotta; azt elvégezvén, az asztalnok a csatlóssal eléállott, annak kendő lévén az nyakában és az étkeket felfedte, az fedőtálakot az csatlós elvévén, azután leültének. Az asszonyok itt elébb mentenek s az leányok hátrább maradtanak, az legkisebb legalól; belől az fal mellett ültének az asszonyok és az leányok, hanem egy az asszonyok közül az asztal végén fenn ült, azt főhelynek liítták; kül az férfiak ültének, egy férfi fenn az asszony mellett, az ki, az mint írám, az főhelyen ült; az gazda rendszerint az asztalnak az végin ült. Leülvén, a gazda rendszerént kínálni kezdette az vendégeket: „Egyék, uram, kegyelmetek etc.“ Akkor az nagyjának az inas beadta az kést, az többi az háta megül az öviből elővette az hüvelyit, kivonta az késit. Ott semmi gazdálkodás4 nem volt, hanem az kinek micsodás étek volt előtte vagy legközelebb hozzá, az melyiket szerette, abból enni kezdett kiki. Nem vala akkor szokás, hogy 1 Bélés neme, fánk. 2 Udvarmester. 3 Ebédlő-palota, ebédlő-terem, triclinium. 4 Kínálkodás.
