Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
390 Magyar orvostörténeti adattár 1412. 1663. Kendőző szerek. Hajfestőszerek. Kána. — Az 0. Sz. 446. oldalán olvashatjuk a következő adatot 1663-ból: „Judás szabású martalucz kurafi, kánnával festet szakállú, hegyes koporsóban való gyalázatos vén kurafi.“ Erről a kána vagy kanna nevű festőszerről a következőket kell megjegyeznem: Régi írások forgatása közben már évek előtt feltűnt nekem az a furcsaság, hogy a régi magyarok — a 3—400 év előttieket értve — megfestették a lovaikat. Némely vidéken még ma is divatozik az a szokás a lókupeeek közt, hogy a ló testének némely részeit, melyeknek színe az állat értékét csökkentené, megfestik s ilyen módon az egyoldali rútító foltokat eltüntetik vagy elleplezik. A ló homlokán levő csillag eltüntetésére rendesen Bismarck-barnát vagy pokolkőoldatot használnak. Az utóbbit már a 17. század elején is használták erre a célra, mint azt a legrégibb magyarnyelvű állatorvosi könyvnek (Tseh Márton: Lovak orvosságos meg-próbált uj könyvetskéje, Lőcse, 1656) egyik recipéje bizonyítja, mely fekete foltok festésére színezüstnek és salétromsavnak a keverékét (tehát pokolkőoldatot) vagy pedig gubacsból és vasgálicból készült tintaszerű folyadékot ajánl. Az azonban, amiről most akarok szólani, nem ilyen természetű, exterieur-beli hibákat leplező festés volt, hanem afféle kozmetikus célokat szolgáló cifrálkodás. Ügy látszik, hogy ez a szokás csak a török időkben került hozzánk; legalább arra vonatkozólag, hogy régebben is használatos lett volna, nem tudok adatokat. Kétségtelen, hogy keleti vagy tán jobban mondva török szokás, mely nálunk a török hódoltság idején sem volt az ország minden részén általános használatban a magyar rok közt. Legalább ezt következtethetjük Tinódi Sebestyén „Szegedi veszedelem“ című énekének következő soraiból: Nagy szép festett lovak a mezőn jargalnak, Kikről fő terekek elestek, megholtanak. Thury József említi, hogy a törökök, mikor Sejbáni az Akhszi melleti táborozás alkalmából indulást parancsolt, íjaikat mindnyájan rendbehozták, tűz fölé tartva megszárították, a lovak sörényét pedig vörösre és fehérre festették. Ugyanott azt is említi Thury, hogy gyermekkorából emlékszik egy játékversre, mely a mai napig fenntartotta a lófestés régi emlékét. A játék abban áll, hogy a gyermekek összefogózkodnak, a körön belül egy leány áll, kívül pedig egy fiú járkál. A leány kérdezi: Mit kerülöd-fordulod Az én házam táját? Mire a fiú azt feleli: Mert igen megszerettem A kigyelmed lányát. De a leány azt veti neki: Nem adom én a lányomat Hintóskocsi nélkül. A hintóbán száz ló légyen, Mind a száznak festett farka légyen stb.
