Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
148 Magyar orvostörténeti adattár 210.). Havi fizetése 20—25 forint. Egy Gergely nevű borbélysebésznek állandó lakása van a királyi fürdőben. 594. 1525. Dr. Weinmann budai orvos. (Lehetségesnek tartom, hogy nem volt állandó városi orvos, hanem csak a német főurak kíséretében ment oda.) Thurnschwamb János emlékirata említi. V. ö. Zivuska Jenő: A besztercebányai m. kir. erdőigazgatóság régi okiratainak tartalom- jegyzéke (22.). 595. 1526. 11. Lajos király halála. — Gyilkosság vagy vízbefúlás? — A mohácsi csatában, illetőleg utána, szomorú véget ért II. Lajosról sokáig annak a híre keringett, hogy a szepesi gróf, Zápolyai György, menekülése közben meggyilkolta a királyt. (V. ö. MOE, I. 183—184.) Erre a kérdésre igyekszik feleletet adni Gyalókay Jenő („A mohácsi csata.“ Kny. a „Mohácsi emlékkönyvből“-bői. 1926. 56. és köv.), ki többek közt a következőket írja: II. Lajos halálának körülményeit legjobban ismerhette Czettritz Ulrik„ a király kamarása, ki az utolsó percig ura mellett volt. Ő ugyan nem írtaié, hogy a szerencsétlenség miként történt, de augusztus 31-én — Neszmélyen — utolérvén a Budáról Pozsony felé menekülő királynét, részletesen beszámolt mindarról, amit látott és tudott. Ő informálta a királyné környezetében levő Thurzó Eleket és báró Burgio Antalt, majd később Brodarics kancellárt is. A király — mindkettőjük szerint — épen került ki a csatából, amelyben vitézül harcolt, lova azonban súlyosan megsebesült. Menekülés közben át akarván kelni a Duna egyik ágán, lovával együtt a vízbe bukott s megfulladt. Acél István utána ugratott, hogy kiszabadítsa, de ő is odaveszett. Czettritz szerencsésen megmenekült. Az ő előadásától teljesen eltér az a verzió, amelyet egy Fazio di Savoia nevű velencei kém mondott tollba 1526 szept. 17-én. Öszerinte a király egy mocsárba lovagolván, lova belesüllyedt. Erre elkiáltotta magát: „Segítsetek!“ Kísérői levették lováról s egy másikra ültették, amely azonban alighogy megindult, máris megrekedt a mocsárban. A király újból segítségért kiáltott. Segítettek rajta s egyúttal levették fejéről a sisakot. De alig hogy ez megtörtént, Lajos meghalt. Az elbeszélő szerint nem lehet tudni, a seb ölte-e meg, melyet a csata közben kaphatott, a félelem, avagy a kétségbeesés. Mi igaz ebből? Nem tudjuk megmondani, mert ez is éppen olyan egyedül áll, mint Czettritz elbeszélése. Nálunk általában az utóbbiét fogadták el hitelesnek. Arra is van adatunk, hogy a király és két kísérője egymás nyomában akart a mocsáron átgázolni. Elől ment Czettritz, utána a király. Ha csakugyan így volt, akkor nagyon helytelenül jártak el, mert régi lovasszabály, hogy egy ilyen süppedékes akadályon nem szabad libasorban átgázolni. Ugyanis az előlmenő ló felvágja az iszapot, amelyben azután az utána következő még jobban belesülyed. Czettritz megmenekülésének is bizonyára az a legelfogadhatóbb magyarázata, hogy a király előtt lovagolva, hárma- juk közül legkönnyebben vergődhetett át a túlsó partra. Mihelyt a török a dunántúli vidékről eltakarodott, Mária királyné elküldötte Czettritzet, hogy a király holttestét kutassa fel s szállítsa Székes- fehérvárra. Egyszersmind utasította Sárffi Ferenc győri kapitányt, hogy Czettritz mellé 12 lovast adjon fedezetül. Sárffi azonban maga is velük ment s mint szemtanú írta le a király tetemének megtalálását, abban a levélben, amelyet október 19-én írt Győrből Brodaricsnak. Mint Sárffi leveléből kitűnik, Czettritz jól emlékezett a szerencsétlenség helyére, mert már messziről reáismert. Odaérve, legelőször egy ló hulláját pillantották
