Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 137 évi és későbbi erdélyi pestisjárványokra vonatkozó irodalmat közli: Müller, Hosp. 41., a jegyzetben. i 539. 1511. Zsidó orvosok. — II. Ulászló fölmenti Zakariás pozsonyi zsidó orvost a zsidócsuklya viselése alól (1. MOE, II. 32.). A középkori s későbbi zsidó orvosok mindenképen igyekeztek szabadulni a megalázó zsidó-signumok (hegyes süveg, sárga folt stb.) viselésétől, mert ez gyakorlatukat is erősen rontotta. E kérdésről és a zsidó orvosoknak az adók alóli fölmentéséről bővebben értekezik Kraass, 137. Ügy hiszem, hogy ennek a Zakariásnak gyógyító ügyességét az előző 1510. évben volt alkalma megismerni a királynak, mikor udvarával a pestis elől Pozsonyba menekült. 540. 1512. Syphilis.— A MOE, II. k. 68. oldalán szóltam az esztergomi misekönyvben található „Missa de beato Job, contra morbum gallicum“- ról s ennek a passaui missaléval s más régebbi misekönyvekkel való ösz- szefüggéséről. E kérdésről 1. még Sudhoff: Aus der Frühgeschichte des Syphilis, 17. (Studien z. Gesch. der Medizin, Heft 9.) 1912. Ebben a nevezetes munkában (18. old.) egy hosszabb latin vers olvasható Celtes Konrád humanistától, kit Nékám, Siklóssy László s magam is többször említettem a lues 16. századi történetével kapcsolatban. Ugyanitt (24. old.) ismételve hangsúlyozza Sudhoff, hogy a 15. század végén észlelt syphilis-„jár- vány“ nem volt valami foudroyáns tömegfertőzés (masseninvasion), mert az egykorú német források csak annyit mondanak, hogy a baj serpit inter homines; Magyarországról meg éppen nincs szó Sudhoffnak ebben a kimerítő nagy munkájában, hanem mindig csak Francia-, Olasz-, Németországot, Svájcot stb. emlegetik mint olyanokat, ahol erősen pusztít a syphilis. Az orvostörténeti kutatónak nagy hasznára van, hogy Sudhoff ebben a művében a lues régi elnevezéseinek, synonymáinak úgyszólván teljes sorozatát — vagy nyolcvan nevezet! — adja (a 171. és köv. old.), melyek közül egyik-másik, például a pustula mala, scabies mala, böse blättern stb. a magyar „rossz seb“-re emlékeztet, melyről különben 1. MOE, II. 66. (jegyzet). Itt említhetjük még, hogy Weszprémi, hivatkozva Istváníi történelmi munkájának egyik helyére (Hung. Hist. lib. II. p. m. 16.) azt mondja, hogy Itáliából kaptuk a syphilist, különösen Mátyás királynak Beatrixszal való házassága révén, mikor is bensőbb és lígyszólván mindennapos lett az érintkezésünk az olaszokkal. A syphilis helyes gyógyítására is az olaszok tanítottak meg bennünket. (V. ö. W., III., az utolsó előtti számozatlan oldalon, a sajtóhibák jegyzékében.) 541. 1513. Manardus (Herczeg, 14. old. és Hirsch, IV. 111. szerint) ebben az évben került II. Ulászló udvarába. Herczeg Árpádnak ez az alapos értekezése, valószínűleg a legkimerítőbb, mit eddig Manardusról írtak, az Orvosi Hetilap 1927. évi folyamában is megjelent s itt (30. szám, 858. és köv. old.) olvashatjuk Manardusnak, mint syphilidologusnak méltatását. (Akkoriban a luest gyakran összetévesztették a leprával!) — Egy alkalommal magyar tormát ajánl a luetikus krakkói püspöknek (Tomiczkynak) gyógyszerül (Orv. Hetilap, 1927., 27. szám, 774.). A magyarországi sáfrányt jobbnak tartja mint az olaszt (u. o.). LTdvari orvosi fizetését nem kapta meg Ulászlótól (u. o.). Herczegnek bőséges irodalommal és egykorú szép illusztrációkkal ellátott dolgozata németül is megjelent a Janus, 33. kötetében (1929.). — Fógel munkájában olvasom még M. életére vonatkozólag a következő utalást: Tiraboschi: Storia della letteratura Italiana (Firenze, 1810.), VII. (2.) 645—646.
