Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról
Eégi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról 91 Ne gondoljuk azonban, hogy a gyógyszerészeknek csak az orvosokkal akadt bajuk. Egymás közt is elég kelletlenség, féltékenykedés, inkollegialitás, sőt pörösködés forrása volt az üzleti érdek. Legjellemzőbb erre a régi budai patikák harca a „Városi“ cím használatáért, melynek rövid történetét — Dobozi István adataira támaszkodva — a következőkben adom: A török uralom bukása után, I. Lipót császár idejében (1688) adták polgári személyek részére a legelső patikanyitási engedélyeket. Ez a kérdés azonban jogilag még nagyon sokáig tisztázatlan maradt. I. Lipót ugyan a legfelsőbb privilégiumával megengedte Budának és Pestnek, hogy egy-egy patikát állíthatnak fel, ez a legfelsőbb császári intézkedés azonban egyelőre csak írott malaszt maradt, mert a felsőbb hatóság a személyi engedélyek kiadásánál fenntartotta magának az önrendelkezési jogot. A patikanyitási személyi engedélyeket kezdetben a bécsi udvari kamara, később, mint legfelsőbb közegészségügyi hatóság, az 1723-ban alakult helytartótanács engedélyezte. A városi tanácsnak nem volt joga patikaengedélyeket adni és csak az átruházásoknál, a tulajdonos személyében való változásoknál volt a városi tanácsnak döntő szava. A szakképzettség mellett a patikaengedélyért folyamodónak záros határidőn belül meg kellett szereznie a polgárjogot, mert városi patika élén csak városi polgár állhatott. Legelőször (1688-ban) Budán a várbeli, ma is fennálló Városi gyógyszertár nyílt meg, utána Pesten a belvárosi Szentháromság és a vízivárosi Fekete macska patika. Városi elnevezését csak a várbeli patika későbbi tulajdonosának engedélyezték, amiből aztán igen hosszadalmas és kínos pörösködések, viszályok támadtak, mert a később nyílott patikák is a jóhangzású Városi nevet akarták felvenni. Amint a régi patikák eredeti okmányaiból látjuk, a cím körül majdnem két évszázadon át ádáz harcok folytak. A legelső budai Városi patika kezdetben Zum goldenen Einhorn címet viselte, a vízivárosit pedig Aranysas-nak hívták. Más tulajdonosok kezében később a várbeli gyógyszertár is a Városi cím használatával az Arany sas nevet veszi fel, a vízivárosi pedig ettől kezdve a Fekete medvé-hez címezteti magát. Jóval később, 1846-ban, a vízivárosi Arany sas tulajdonosa, Hollmann József engedélyt kap a tanácstól a Városi gyógyszertár címének használatára. Hosszas utánjárás és nagy befolyások megmozgatása után meg is kapja rá az engedélyt, ámde az új címfelíráson még meg sem szárad a festék, már a várbeli Arany sas tulajdonosa, Unger Ferenc is kedvet kap az előkelőén hangzó és szépen csengő Városi cím használatára. 0 is megfolyamodja és hosszas kérvényezés után valóban meg is kapja a városi tanácstól a Városi cím használatát. A vízivárosi patikus ezt látva, címbitorlásért panaszt emel a várbeli gyógyszertár tulajdonosa, Unger Ferenc ellen, azt vitatva, hogy a Városi cím használatához a tanács megtévesztése útján jutott. A tanács súlyos dilemma elé került és a két harcoló patikust mindenképpen szerette volna kibékíteni. Kisütötte a bölcs magisztrátus, hogy miután a legelső patikanyitási engedélyt csakugyan a várbeli kapta, tehát a Városi cím használata inkább megilleti, mint a később alakult vízivárosit. Ezért a tanács a következő salamoni ítéletet hozta a pörös- ködő várbeli és vízivárosi patikusok között: Elismeri elvben, hogy mindegyik polgári patikának joga van a Városi cím használatára, de miután a teljesen egyforma cím két irányban való használata a közönség körében
