Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar sebészekről
Régi magyar sebészekről 61 ke(gyelme)tek keözzwl megien, fogadia io szivei, seot az mellik Mester ke(gyelme)tek keözzwl ez fele Mester legeni nelkwl szwkeölkeödnek, bízvást ke(gyelme)tek megh tarthattia, mert mind erkölcseben mint pedigh mestersegeben diczirtetik. Ennek bizonisagara adtam ez peczetemmel megh ereőssitett levelemeth. Datum ex Tennis Peöstisis (!), Anno Salutis Milles- simo (!) Sexcentesimo Decimo, Decima Die Januarij etc. (!) Coram nobis, Philippus Kataj mp., Cristophorus Barber mp., Poklostay Gáspár Mestör mpria. Georgius May mpria, Georgius Lapicida m.“ A vándorlevelek hamisítása országszerte el volt terjedve, jóllehet ennek megakadályozásáról több felsőbb rendelet (így még az 1838. évi április 3-án kelt rendelet is) intézkedett. Szabály volt az is, hogy vándorlás közben csavargókkal, szökevényekkel, munkakerülő legényekkel nem mehettek együtt, hanem csak maga-fajta tisztességes legényekkel. A városban nem volt szabad máshol megszállni, csak az atyamesternél vagy céhmesternél, kik három napig élelmet és helyet adtak nekik. Ez idő alatt az atyamester műhelyt kerestetett számára a bejárómesterekkel. A kijelölt műhelyt el kellett fogadni. Abban az esetben, ha az atyamester nem tudta munkába állítani a legényt, ez három napnál tovább nem maradhatott a városban, hanem folytatnia kellett vándorút ját. Útra valóképpen 10—20 krajcárt kapott a céhládából. Egy mester se fogadhatta be lakásába a vándorlegényt oly célból, hogy vele titokban dolgoztasson; a mestert is, a legényt is megbírságolták, ha az ilyesmi kitudódott. A csavargó vagy gyanús legényeket a céhmester az elöljárósággal távolíttatta el a városból. Ha a legény befejezte vándorló éveit és önálló mesterként le akart telepedni valahol, akkor először is a próbafőzés, flastromfőzés vagy remekfőzés0 tortúráján kellett átesnie. Ennek szertartásos módjáról eléggé fel- világosítnak a debreceni chirurgusok 1735-iki céhszabályai,9 10 11 melyek erre vonatkozólag a következőket mondják: „A ki magát ebben a társaságban be akarja avattatni, tartozzék a céhmestereket megkeresni, a kik egybe- gyüjtvén a több czéhbeli mestereket, lássák és próbálgassák meg, ha érdemes és alkamatos-é a czéhben való állásra és vizsgáltassék meg az is, hogy tisztességbéli, jó hírű-nevű, rendes házasságban élő szülőktől származott és szabad személy-e, nemkülönben hogy igaz czéhes helyen tanulta-e a mesterségét. Mindezek pedig benne megtaláltatván, a tanulólevelét egy arannyal a czéh ládájába adja és annak utánna remekflastrominak meg- főzéséhez elkészülni tartozzék, melly remekflastromok így specificaltatnak: 1. Deachylon magnum cum gummis filii Zachariae; 2. Deachylon rubrum camphoratum; 3. Emplastrum de meliloto; 4. Empl. citrinum; 5. Unguentum de Althea; 6. Ungu. Aegyptiacum.11 Ezeket az egész czéhbeliek jelen9 E synonymákat használják a kecskeméti sebészekre vonatkozó iratok. (Kecskemét város levéltára, 1766., 9. csomó 1. szám.) 10 Linzbauer: Codex, II. 57. 11 Deachylon magnum = Empl. diachylon compos, (v. magnum) cum gummi, melyet nagy érlelő-nek is neveznek s az Empl. diachylon simplexből készült, gummiresina ammoniacum, galbanum és opoponax hozzákeverésével. (A diachy- lon-t gyakran deaquillum-nak, deaquilium-n&k is írták sebészeink.) A Deachylon rubrum („veres deaquillium“) készítését lásd a Nemzeti Múzeumnak „Herbarium. Fueves Koenyv“ c. Kéziratában (111/fol. Hung.), melyet a Népegészségügy 1925. évf. 13—14. számában részletesebben ismertettem, a kézirat 108. lapján. Az Empl. de meliloto készítése különösen körülményes volt, mert húsznál több alkotórészt tartalmazott. (Lásd róla: Miskoltzy: Manuale chirurgicum, 378.) Az Empl. citrinum,- ról, melyet közönségesen citrom-nak is neveztek, lásd „Régi magyar gyógyszernevek“ [1911] c. értekezésemben, a 13. oldalon. Az Unguentum de althaea (vagy
