Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Magyar monstrumok
Magyar monstrumok. A torzszülöttekkel tulajdonképen sohase volt tisztában az emberiség·. Isten vagy ördög művének, csudának vagy családi szerencsétlenségnek, felsőbb hatalmak büntetésének vagy elkövetkező nagy szerencsétlenségek, háborúk és emberpusztító járványok intőjelének tekintették őket, ahogy éppen az idők fordulata s a jövő eseményektől való aggódás magával hozta.1 Mindig természetfölöttinek nézték azt, ami egyszerű és orvosilag mágyarázható fejlődéstani okok következménye volt. Vagy huszonöt év előtt nagy feltűnést keltett egy tudós német orvos (Schatz) elmélete, mely szerint a görög mitológiában szereplő alakok jórésze emberi vagy állati torzoknak a nép képzeletére való hatásából magyarázható. Ezen elmélet azt mondja, hogy a görög bitregében sokat szereplő tengeri és folyammenti szirének és najádok megfelelnek azoknak az összenőtt lábakkal születő, életképtelen torzoknak, melyeket a kórbonctan is sziréneknek vagy összenőtt lábúaknak (sympus-oknak) nevez (16. kép); a ciklopszok, a mennyköveket gyártó egyszemű óriások (például az Odys- seustól megvakított Polypbemos) mintái Schatz szerint a hasonnevű egyszemű emberi vagy állati monstrumok (17. kép) voltak.1 2 Hogy itt csikóról van szó, azon ne ütközzünk meg, mert a régi görögöknél az állatkultusz eleinte nagyon belejátszott a vallási felfogásba. A mykenei szobrászok még lófejjel ábrázolták Demetert s az a boméri glaukopis és boópis Héré, ami oly érthetetlennek és nevetségesnek tetszett diákkorunkban, eredetileg azt jelentette, hogy „a bagolyarcú“ és „az ökörarcú“. A sokemlőjű ephesusi Diána képét Schatz szerint az ú. n. polymastia után alkotta a nép képzelete. Vannak olyan emberi torzszülöttek (epignathusok) is, melyeknek szájában egy második foetusnak a csökevénye (parazita) foglal helyet (18. kép); Schatz szerint ez a monstrum adta volna meg a görög nép fantáziájá1 Mátyás király igen okos ember volt, de azért igen bizalmatlan a sánta, púpos, torzalakú emberek iránt. Azt tartotta, hogy nincs ezeknek „tiszta lelkűk“ s gonosz voltukat a természet külső bélyegekkel akarta jelezni. Galeotto szerint Mátyásnak ez az elfogultsága tulajdonkép az ő klasszikus műveltségéből magyarázandó, mert már a régiek is rossz ómennek tekintették a korcsszülöttséget s engesz- telésül áldozatot mutattak be az isteneknek, mikor egy torz született. De mindettől eltekintve, azt lehet mondani, hogy az emberek mindenben rosszat látnak, ami eltér a megszokott normától. Gondoljunk csak a szegény vöröshajú emberekre. „Per rufam barbam poteris cognoscere nequam“: veres bajuszban ritkán válik jó, mondogatták a magyarok már évszázadok előtt és mondogatják ma is. 2 Ezzel szemben újabban Abel bécsi tanár a régen kihalt földközi tenger-mel- léki törpe elefántokat tartja a ciklopszok előfutárjának. Ezen állatok koponyáján igen kis szemüregek és mély orrüreg látható; az utóbbit a primitív ember szemüregnek nézhette (?).
