Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
A királyi érintés gyógyító erejéről
20 A királyi érintés gyógyító erejéről zeit, de aztán mégis csak összeszedte magát és végigcsinálta az egéíjz fárasztó szertartást. Eközben négyszer is pihennie kellett, a végén már halotthalvány volt a fáradtságtól, de azért mégsem fogadta el a limonádét, mellyel az udvari orvos megkínálta. A következő évben (1611 áprilisában) hatszázhatvan skrofulást kellett fogadnia a jobbsorsra érdemes gyermeknek, májusban ezerszázat, szeptemberben négyszázötvenet. Az utóbbi alkalommal, fullasztó hőségben, majdnem három óra hosszáig tartott a szertartás s a kis király annyira kimerült, hogy az ájulás szélén állott. 1613 májusában és 1616 júliusában (tehát körülbelül abban az időtájban, mikor Szepsi Csombor is ott járt), ismét mindegyik alkalommal több mint ezer beteget vezetnek eléje. XIV. Lajos egyik nagypénteken ezernyolcszáz skrofulást érintett, az utódja XV. Lajos (felkenetése alkalmával) kétezer beteget, a szerencsétlen XVI. Lajos pedig kétezernégyszázat. Ekkor már a király nem azt mondta, hogy „Dieu te guérit“, hanem csak azt, hogy „Dieu te guérisse, le roi te touche“: az eredményben való bizakodás már nem volt oly határozott, mint pár száz évvel előbb. Ekkor már Voltaire korszakát élték az emberek, kik közül nagyon sokan gúnyos szemmel nézték az egész királyi szertartást. X. Károly koronázásakor már csak százhúsz beteg jelentkezett s aki ezeket a király elé vezette, az — Dupuytren volt! (Mit gondolhatott magában — szertartás közben — a nagy sebészi!15) 1825 március 31-én történt utoljára, hogy európai fejedelmi személy (ugyancsak X. Károly) skrofulásokat érintéssel »gyógyított“. A királyi érintés késői felevenítését látjuk báró Gros-nak 1804-ből való híres festményén (14. kép), mely I. Napoleon látogatását ábrázolja a jaffai pestiskórházban. Napoleon akkor még csak generális volt, de a festő (célzatos hízelkedéssel) a francia királyok hagyományos kezelésmódjának gyakorlása közben tünteti fel őt, mikor a pestises beteg hónaljában levő daganatot (bubót) a „le roi te touche“ mintája szerint megérinti. Kísérete irtózattal nézi a míveletet, sőt a mögötte álló hadsegéd még az orrát is befogja a zsebkendőjével, csak Napoleon néz bátor közönnyel a halál szemébe: „inter mille mortes intrepidus“. Ami a magyar királyokat illeti, mellesleg megjegyezhetjük, hogy szép számmal akadtak köztük olyanok, kik előszeretettel foglalkoztak a betegek medicinális gyógyításával. Bészben már az is bizonyítja ezt, hogy számos olyan régi gyógyszer volt, melynek emléke valamelyik királyunk nevéhez fűződik. Ilyen volt például a IV. Béla király hideglelés elleni 15 Könnyen érthető, hogy az egykorú orvosok nem igen mertek véleményt nyilvánítani a királyi kezelés értékéről. A régi orvosok közül, tudomásom szerint, csak Guy de Chauliac, a középkor legnagyobb sebésze, nyilatkozik erről, mikor nagy chirurgiájának (Chirurgiae tractatus septem; Venetiis, 1490 stb.) előszavában „megengedi“, hogy a francia királyok isteni eredetű gyógyító képessége sok skrofulást megszabadít a bajától (concedo tamen, quod virtute divina serenissimus rex Franciae tangendo liberat multos); az ő szavára azonban nem lehet túlságos súlyt vetni, mert papirendű ember volt s három pápának udvari orvosa. Már az angol Carr Richard, 1691-ben megjelent munkájában (Epistolae medicinales, p. 152.) csak annyit mond, hogy a királyi érintés, a „contactus regius“, sohasem árthat. A gyors gyógyulást különben senki sem várta, megelégedtek vele, ha hónapok múlva javult a baj, miközben természetesen a kenőcsök, tapaszok, stb. hatását is bőven igénybe vették s a betegek közérzetét a szuggesztív hatás is jótékonyan befolyásolta.
