Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Az olejkárok
Az olejkárok 165 nevezi az olajos tótokat. Ez a nevezet teljesen megfelel annak a capsiarii szónak, melyet egy 1739. évi pestis iratban találtam.4 Lengyel- és Oroszországban, hová később már nemcsak százával, hanem ezrével is ellátogattak tavasz beköszöntével (földjeiket is míveletlenül hagyván), hogy őszig háromszor-négyszer is visszatérve alig 2—3 forint értékű cikkeikért mindannyiszor 50—60 forintnyi összeget hozzanak haza, magyaros, huszáros öltözetük után vengerci, huszárt néven is nevezték őket. Bizonyos, hogy később már nyugat felé is elkalandoztak, nem nagy dicsőségére a magyar névnek.5 Tót szerzők szeretik úgy tüntetni fel ezeket a hitvány kuruzslókat, ezt a vaferrimun genus-t (ahogy Bél Mátyás nevezi őket, ki maga is zólyommegyei ember lévén, jól ismerte őket), mint a tótok „őskori gyógyászatának“ képviselőit; ezzel szemben Csippék teljes joggal rámutat,6 hogy az egész olejkár-házalás nem volt egyéb, mint egyszerű utánzata a sziléziai, thüringiai, tiroli stb. oelträgerei-intézménynek, mely német befolyás alatt terjedt el Cseh- és Morvaországban s valószínűleg a sziléziai csehek révén jutott el később a mi tótjaink közé is. A Sehneeberg- környéki és érchegységi csehek és németek már 1525-ben jelentkeznek Németországban mint vándor kuruzslók, a turóczi német telepesek, főleg pedig Vriczkó (Münichwiesen) eltótosodott németéi már előbb is valóságos vándor-drogisták voltak. Az is kétségtelen, hogy a mi olajos tótjaink összejátszottak a jezsuita-gyógyszertárakkal. A XVIII. század első felében állandó volt a felvidéki gyógyszerészek panasza, hogy a jezsuita atyák nemcsak patikájuk székhelyén, hanem egész Felsőmagyarországon házaltatnak a sáfrányos és olajos tótokkal, összetett gyógyszereket adnak nekik, miáltal a betegeket elvonják az észszerű orvosi kezeléstől s a környékbeli orvosokat és gyógyszerészeket ilyen módon megfosztják keresetüktől. Az 1748. évi aug. 26-iki királyi rendelet hivatalos úton is értesíti a törvény- hatóságokat arról, hogy ezek a szélhámos medikaszterek maguk készítik — hamis pecsétekkel — útleveleiket és a „jezsuiták gyógyszertárában készült gyógyszereknek“ nyomtatott jegyzékét osztogatják. Linzbauer, kinek Codexében számos adat található az olejkárokra vonatkozólag,7 azt az igen jellemző dolgot is említi többek közt,8 hogy a helytartótanács még 1792-ben is megengedte nekik (újból) a különféle olajokkal való házalást, ha előbb a megyei fizikusnak is bemutatták a 4 Zólyom megye univerzitása 1739 július 7-én elrendeli, hogy a vármegyének azon lakosai, kik tótul kapsiarii, cipkarii, platenicinek neveztetnek s kik most valahol a külföldön csatangolnak, bármikor is jöjjenek vissza s bármilyen passus- levelet mutogatnak is, 42 napi kontumációba vetendők. (Országos levéltár, Acta pestilentialia, fasc. 4. 1739.) 5 L. Gautier: La médecine á Génévé (1906. p. 304.) c. munkájában olvasom, hogy Genf városában 1650—1750 közt gyógyszerekkel kereskedő szélhámos magyar- országi egyének is megfordultak az angolok, németek és franciák mellett. Igen valószínű, hogy ezek is az olejkárok sorából kerültek ki. Weszprémi (IV. 283.) szerint a hírhedt nedeliczi Váli Mihály (a „Házi orvos szótárotska“ szerzője) is az olejkárokkal látogatott el nemcsak az oroszok és tatárok közé, hanem Olaszországba is, mindenütt hirdetve, hogy többek közt nagyon ért az epilepsia gyógyításához is. Emiatt igen meggyűlt a baja az olasz papokkal, kiknek elsőrangú foglalkozása volt az exorcizmus. A milánói inquizitorok széke elé idézték, azzal vádolva Váli uramat, hogy az ördöggel cimborái, de a Szapáry, Károlyi és Erdődy grófok megmentették, sőt az utóbbi nem sokára udvari orvosává is tette. 6 Gyógyszerészi Közlöny 1901. évf. 627, 644; Gyógyszerészi Hetilap 1907. évf. 45. és köv. számaiban. 7 Ezen adatok legnagyobb részét nem dolgoztam fel. 8 Codex sanit.-medic., III. (1.) 670, 683, 804. 837.
