Liszt Nándor dr.: Népies gyógyitó-módok és babonák Hajduvármegyében (Debrecen, 1906)
8 szeválogatni; azt, hogy egv asszony egyszer szült. Írni. olvasni valamennyit tud és jó svádája van. még nem tartanám elég qualificátiónak a felvételhez. Vagy itt egy második* kis levélke, mely K. L. K—i lakosnak személyesen írásban beadott panaszát tartalmazza : „Tekintetes körorvos ur régi ilyedésben szenvedek és meg is képzelhettem mert ettől gondolom. hogy jönnek rám a félések éjjel és nappal úgy annyira hogy félek magamban is lenni és jönnek rám a rósz gondolatok és a rósz ösztönzések és még az is árt ha valakinek szeme közé nézek, mert egyszer úgy jártam egy vén asszonynyal a mi illetve bába rám meresztette a szemét háromszor és azt kérdezte tőllem félek e de én azt mondtam, hogy nem lelek.“ Szinte csodálkozik az ember, hogy Írásában annyira intelligens egyén hisz a rontásban és szemverésben ; s ha valaki talán azt gondolja, hogy az ilyen alakok még vidéken is raritások, az nagy tévedésben van ; egy 8—10 betegből álló ambulantián 1—2 ilyen spécies mindig akad, — s csak az a sajátságos, hogy az absurdumokban, mvsteriumok- ban oly könnyen hivő nép okos dolgokban, pl. a ragályozás lehetőségében való hivésre oly nehezen vagy egyáltalán nem kapható ; ott, hol a badarságokról. a természeti jelenségek primitiv felfogásáról és magyarázásáról van szó, közös érzések és közös eszmekor mintegy vértezni látszik a népet a tudomány reális igazságaival szemben, s ha ez igv van a máskülönben oly egészséges észjárású alföldi parasztságnál, mely életszükségleteit, munkakörét egyébként oly helyesen tudja beosztani, lebonyolítani, milyenek lehetnek a viszonyok hazánk tót vagy oláh lakta vidékein ? Mielőtt az egyes bajoknál divó népies gyógyító módszerek és babonás eljárások leírásába fognék, talán helyén való lesz, — miután megyénk népe gondolkodását s lelkivilágát illetőleg ez is szolgálhat némi útbaigazításul egy rövidke kitérést tenni népünk beszédmodorára s egynéhányat ama bombasticus, fellengő stilus gyakorlatokból ide iktatni, melyekkel * Mindkét levél eredetijét a „Gyógyászat“ igen tisztelt szerkesztőjének beküldöttem.
