Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 3. (Budapest, 1924)

Idegtan

IDEGTAA, NEUROLÓGIA.

Idegrendszernek szervezetünk neuronjainak összességét nevezzük, hozzávéve még az őket beburkoló, összefűző, egymás felé elszigetelő támasztó szöveteket és elemeket (gerincvelő- és agy velőburkok, neurogliasejtek és -rostok, lemmocyták, endo , peri- és epineurium) s az őket tápláló ereket. Ügy is jellemezhetjük az idegrendszert, mint azon részek összességét, amelyekhez az idegműködések fűződnek: ingerületvezetés a centripetalis idegek útján a külvilág és saját szervezetünk felől az idegközpontokba, reactív folyamatok a központi szervekben s ezek hatá- sakép ingerület indítása a centrifugális idegek pályáján az izmok, mirigyek s a test egyéb részei felé, amely ingerület az izmokban mozgást (motorius idegek), a mirigyekben elválasztást (secretorius idegek) vált ki, valamennyi szervünkre tápláló (trophikai) és egyesekre működésüket gátló hatással van. A központi idegrendszerben játszódnak le azok az anyagi folyamatok, amelyek lelki működéseinket kísérik, az agyvelő székhelye az öntudat világának, az érzésnek, akarásnak, tudatos mozgáskeltésnek, értelmi működésnek.

Az idegrendszert központira és perifériásra osztjuk. A központi idegrendszer, sijstema nervosum centrale s. centrum cere- brospinale, az agyvelőből s a vele közvetlenül összefüggő gerincvelőből áll. A környéki idegrendszer, systema nervosum periphericum, két részre oszlik. Egyiket a 12 (helyesebben 10) pár agyideg s a 31 pár gerincvelői ideg teszi, az egész testet átszövő eloszlásával együtt : ez a perifériás idegrendszer cerebrospinalis része; másik része a vegetatív idegrendszer, systema sympathicum. Az utóbbit autonom idegrendszernek is nevezik, mert működése bizonyos fokig független a központi idegrendszertől. De ez az autonómia csak relatív; van reá hatása az agy- és gerincvelőnek is, csak csekélyebb fokú, mint a cerebrospinalis idegekre. E hatást a gerincvelőből eredő fehér összekötő

Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatómiája. III. 1