Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
45 a két utolsó csigolya leszámításával rövid és két divergáló csúes- esal végződik. A 6. s még inkább a 7. tövisnyúlvány már meli- csigolya-típusú, hosszú, rézsutosan lefelé irányul és egyszerű gumóval végződik. A 7. nyakcsigolyát erősen kitapintható, a bőrt kiemelő tövisnyúlványa miatt vertebra prominens-nek nevezik. A felső nyakcsigolyák tövisnyúlványának gyenge fejlődése emberi sajátság : az egyenes testtartás következménye. Az íznyúlványok köralakú ízfelszínükkel egy közös síkba esnek, de e sík nem áll egészen frontálisán, hanem felső részével rézsutosan előre dől. 2. A mell- vagy hátcsigolyák fő jellegző tulajdonsága a bordával való ízesülésre szolgáló két gödröcske ; az egyik, a fovea costalis, a testen, a másik, a fovea costalis transversalis, a harántnyúlványon van. Az 1. csigolya fovea costalisa a maga egészében ezen a csigolyán foglal helyet, felső széle alatt, oldalt, az ív tövénél. Már a 2. csigolyán kissé átnyúlik az ízárok a felette levő 1. csigolya alsó szélére is, s így van ez valamennyi további csigolyán a 11.-ig, vagyis két szomszédos csigolya közösen alkotja a fovea costalist a köztük levő porckorong bevonásával. így minden csigolyán két fovea van, egv nagyobb a felső széle mellett, s egy kisebb az alsó szélénél. A 11. és 12. mellcsigolyán az ízárok megint visszahúzódik a maga csigolyájára, s a fovea costalis ismét csak egy csigolyán van. A harántnyúlványokon az ízárok a nyúlvány csúcsához közel található ; előre és oldalra tekint. A két utolsó csigolyán hiányzik ez az ízárok, mert a 11. és a 12. borda már csak szalagosán, s nem Ízület módjára egyesül a harántnyúlvánnyal. A mellcsigolyák teste jobbról balra kissé összenyomott, elől legömbölyödött középső éllel, felülről tekintve háromszögletű vagy kártyaszívalakú. A csigolyatestek az 1.-től a 12.-ig magasságban és mélységben növekszenek, szélességben nem annyira. A foramen vertebrale csaknem köralakú, jóval kisebb térfogatú, mint a nyakcsigolyákon. A harántnyúlvány erős ; vékony nyak kai eredve rézsutosan hátra irányul s bunkószerű megvastago- dással végződik ; elülső oldalán a már leírt ízárok látható, a há túlsón izmok és szalagok tapadására szolgáló érdesség (tuberositas processus transversi). A tövisnyúlvány hosszú, karcsú, háromszögletű átmetszetű, felső éllel ; végén mérsékelten megvastagszik. A 4.-től a 8. hátcsigolyáig a tövisnyúlványok igen rézsű tosan lefelé haladnak s egymást zsindelyszerűen fedik ; az also tövisnyúlványok már inkább sagittalisan állnak. Az íznyúlványok közül csak a felső fejlődött ki önálló nyúlvánnyá, az also-
