Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
31 ról van szó, egészen szabályos geometriai alak nincs az iziilő csontvégek közt. Leginkább hasonlít még geometriai testhez, nevezetesen gömbhöz, a combcsont feje, de erről is kimutatja a pontos mérés, hogy átmérői különböző irányokban nem egészen egyformák. Az ízvégek közül az egyik majdnem mindig domború, a másik homorú ; amazt, ha az ízfelszínt viselő csontrészlel hosszúkás csontnak a végén ül, izületi fejnek (caput articulare), vagy helyenkint bütyöknek (condylus), ezt izületi ároknak (fovea articularis) nevezzük. Kevés kivétellel a két felszín közül az egyik nagyobb kiterjedésű, mint a másik, — legtöbbször a fejen van a nagyobb ízfelszín —, aminek az a célja, hogy az eltolódáskor mindig porcogós felszínek érintkezzenek egymással. Minél szabadabbak valamely iziilet mozgásai, annál na-' gyobb a különbség az ízfelszínek nagysága közt. Az ízfelszínek alakja nagyjában örökölt tulajdonság, de végső kialakulásában a használat modelláló hatása szerepel. Legjobban látjuk ennek a szereplését kóros viszonyok között, amikor a megváltozott mechanikai viszonyok folytán a mozgások iránya, s ezzel az ízfelszínek alakja is módosul. Az ízfelszínek idomának egyéni különbségei magyarázzák meg részben az egyes emberek járásában, tartásában, mozgásaiban mutatkozó jellemző, gyakran családokban öröklődő sajátságokat. 2. Az izületi porcogó szövettanilag legtöbbször üvegporcogó, a porcsejteknek és sejtcsoportoknak a felszín felé mind sűrűbb ”es a felszínnel mindinkább párhuzamos elhelyezkedésével. A legmélyebb réteg, mely közvetlenül fedi és kiegyenlíti a szivacsos csont egyenetlenségeit, elmeszesedett. Ez az elmeszesedett zóna éles, síma vonallal határolódik el a felszínesebb porcrétegek felé. Áztatáskor ez utóbbiak leoldódnak, de megmarad a legmélyebb meszes porcréteg ; innen van az, hogy a maceráit csőn ton is felismerhetők a porccal bevont ízfelszínek. Egy pár ízületben nem üvegporc, hanem rostos-porcogó fedi az izesülő felszíneket ; ilyen az állkapocs ízület (articulatio mandibulae), a szegy-kulcscsonti Ízület (art. sternoclavicularis) és a kereszt- csípő-izület (art. sacro-iliaca). Az izületi porc az ízfejen legtöbbször a közepén a legvastagabb, az ízvápán a szélek felé vastagszik. Az ízporc átlagos vastagsága 0.5—2 mm., legvastagabb a térdkalács középső taréján : itt 6 mm. vastag. A porcogó különböző vastagságát többen igyekeztek kapcsolatba hozni az illető csontra nehezedő súly nagyságával, de az összefüggés nem törvényszerű, bár általában az alsó végtagon vastagabbak az ízporcok, mint a felsőn.
