Laufenauer Károly dr.: Előadások az idegélet világából - Természettudományi Könyvkiadó Vállalat 63. (Budapest, 1899)

II. előadás. Járványos idegbajok

JÁRVÁNYOS IDEGBAJOK.

latára egészen önkéntelenül is taktusban kezdünk járni, vagy kellemetlen látványok előtt nem takarjuk-e be egész ösztön- szerűen szemünket? Mindkét esetben a fül és a szem mechanikus reflexe útján mozgásokat végeztünk.

Ideges alkotásé emberekre most az a veszedelem, hogy reflexeik igen fokozottak, azaz reflextehetségök nagyon nagy, és hogy azonos reflexeik támadnak, tehát ugyanazok, a milyeneket már előbb ragadósaknak jeleztem. Csakis így érthető meg, hogy valaki görcsöket kap, ha embertársát görcsökben vergődni látja, vagy önkéntelenül zokogni kezd, ha síró embert lát maga előtt. A mi áll ilyen egyes kiszakított részletekre^ az áll egyes, sokféle panaszból álló nagyobb kórképekre is, s ily módon keletkeznek az idegbajepidémiák.

A ragadós idegbajok, mint járványok, leginkább a középkorban fordultak elő; s e tekintetben alig van európai ország vagy nép, melynek ne lettek volna ideges járványai.

Legismertebbek azok, melyek Franczia- és Németországban fordultak elő; a magyarországbeliekről már kevesebbet tudunk, mert az egykorú írók ilyenekről csak nagyon röviden emlékeznek meg.

Németországban 1374-ben Aachenben, majd később 1418-ban Strassburgban uralkodott ilyen ragadós idegbajjárvány, melyet az akkori írók Szent-János-, Szent-Vítus tán- czának neveztek, s mely nem volt egyéb, mint a mai ideges chorea, vidaiáncz, csakhogy járvány módjára százakat és százakat lepett meg egyszerre.

Az aacheni jeleneteket a régi írók következőleg írják le: 30—40-en, férfiak és nők vegyesen, kört alkotva, kezökkel összefogódzkodtak, s óraszámra, mintha eszöket vesztették volna, mindaddig ugráltak és tánczoltak, míg teljesen kimerülve a földre nem rogytak. Altestök felfúvódott, s oly annyira kimerültnek látszottak, mintha meghalni készülnéI.AUFENAUKR, Az idegélet világából. J