Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)
Neubauer Gyula: Oswald Spengler
vált. Minden csupa forradalom. Az exisztenciákat mindennap újból kell megalapozni. Vagyonok vesznek, vagyonok lesznek. Győztesek legyőzőitekké válnak, nagy népek eltűnnek, újak támadnak. Trónok ledőlnek és új trónokat ácsolnak. Fölborul a társadalmi rend. Az urak az utcára kerülnek, a csőcselék a palotákba tódul. S egyik szín se tartós, a változás állandó és folytonos. Az ember nem tartja már kezében sorsát, titokzatos erők mozgatják a világot, amelyekre nincsen, nem is lehet talán tudományos magyarázat. A gravitáció nagy törvényének közömbös ez a kavarodás. A szociológus tágra nyitott szemmel bámészkodik és újat tanul,“ hogy később ennek se vehesse hasznát. Akiben a túlhaladottnak hitt vallásosságnak egy szikrája még megmaradt, akiben a fölserdülés féktelenségében széjjeltaposott szent tűznek még pernyéje van, az újból az örök világossághoz feg menekülni. Máson, ha el nem vakította egészen a tud^ikosság, erőt vesz talán a csodálkozás, talán a félelem es ugyan jól esnék neki, ha ebből hit és alázatosság lehetne. A mindenütt ránkszakadó, kivédhetetlen nagy Végzet az, ami a mai embert misztikumra teszi hajlandóvá s ez a prózai Végzet az, amelyet Spengler is csak végzetnek nevez és könyvének főhősévé tesz. Spengler könyve valóban a kor terméke és ezért találkozik össze a könyv hatalmas olvasótáborával. Van aztán végül még egy körülmény, amelynek nem kis része van a nagy sikerben. Azt mondják, hogy a könyv pesszimista, mások szerint cinikus és brutális. Ha valóban pesszimista volna, hát a mai kor emberében erősen kifejlődhetett a pesszimizmus. De, ha pesszimistának is neveznők a könyv hangulatát, van benne viszont vigasztalás is, mert legalább arra figyelmeztet, hogy nem olyan nagy dolog az, ami velünk történik. Nem először és nem utoljára történt ez az emberiség életében. Ha pedig cinikus, ha pedig brutális, hát csak nyílt és őszinte akar lenni, a ma embere pedig szereti az egyenes beszédet. Elsősorban azonban a mai német mentalitás kifejezője ez a könyv. Amikor a jövőtől nem vár nagy művészeti alkotásokat és új filozófiát, Weimarra és Königsbergs tekint vissza és amikor a jövőtől már 40
