Kunoss Endre: Dajkakönyv (Pest, 1843)

Második rész. Lelki gondviselés

29

Jegyzet. A szelídséggel ellenkezik a vadság, azaz haragos és bosszúálló természet. A kisdednél ez utóbbit többnyire az oktalanság idézi eló , midőn p. o. a szülék vagy gondviselők az asztalt vagy széket, mellyben a vigyázatlan gyermek magát megütötte , oktalanul verik, sőt annak verésére a gyermeket is fölbiztatják': midőn a követ, mellyben a gyermek megbotlott vagy elesett, dorgálják, ütik, vagy indulatosan félredobják; midőn mások általa gyermeken ejtett csekély bántalomért nagy zajt és háborúságot csinálnak sth. A ki erről csak kévéssé gondolkozik is, látja a cselekvés botorságát.

Szemérmesség a szívnek gyémántja; Lator ki azt vakmerőén bántja;

Gyilkos a ki rajta csorbát ejt. Se szólj, ne tégy hát annak ellene ; Xe, a miért pirulnod kellene ;

S hidd, becsülni senki nem felejt.

Szemérmességnek nevezzük az emberi méltóság azon érzetét, melly szerint magát az állatoknál kiki nemesb teremtménynek ismervén, gondosan kerüli mind azt, mi őt azokhoz lealacsonyítaná. Illy állati önlealacsonyitást nem csak tettben, hanem beszéd által is követhetni el, ha t. i. valaki önmagárul megfeledkezve, olly tárgyakrul szól, mellyek csupán az állatiság körébe valók, s mellyek- rül hallani undorodást vagy pirulást okoz.

Mi módon ébreszthetni föl a szemérmességet'l A szemérmességnek fölfogása csak azon korban történhetik, mikor meg tudjuk különböztetni a testet a lélek- tül, s meggyőződhetünk arrul, hogy mi, lelkűnknél fogva minden állatok fölötti teremtmények vagyunk) kiket Isten saját hasonlatosságára alkotott. A kisdedeket tehát csak

\S z e m é r me s s é g.

Mit nevezünk szemérmességnek ?