Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)
Stern R.: A húgyszervek betegségei
1-2 Stern, a testbe és megállapították a vizelettel történő kiválasztásuk kezdetet, valamint tartamút. E célra különösen bőralatti vagy intramuscularis methylenkék-befecskendéseket (0,05 gr.) alkalmaztak. Ha sikerül is, ily úton többször kimutatni vesebetegeknél a kiválasztás késedelmét és elhúzódását, mégis kezdettől lógva világos és klinikai tapasztalat által igazolt az, hogy egy a testre nézve idegen anyag kiválasztása épen nem megbízható mértéke a vese összes kiválasztó működésének. 3. Ugyanazon ellenvetés tehető a szintén sokszorosan alkalmazott phloridzin-befecskendés módszerével szemben, mely Meving felfedezésén (1. a cukorbetegségnél) alapul: 0,005 gr. phloridzin bőr alá befecs- kendése után mintegy 3 óráig tartó cukorkiválasztás jön létre a vizeletben. A vesék megbetegedése esetén többnyire csökkent cukorkiválasztás észlelhető. Azonban a vesének ezen különös vegyi behatással szemben való magatartása nem alkalmas a veseelégtelenség pontos megítélésére. 4. Végre physikalis-chemiai módszereket alkalmaztak a veseműködés vizsgálatára, különösen a vizelet- és vérfagyáspontcsökkenésének meghatározását (kyroskopia). Míg valamely oldat fajsúlyát tömecseinek súlya szabja meg, addig a fagyáspont csökkenése az oldatban foglalt molekulák számára enged következtetni. Minél kisebbek az egyes molekulák, annál inkább vannak, mint könnyen érthető, befolyással a fagyáspont- csökkenésre. A nagy fehérjemolekulák tehát az egyúttal szervetlen sókat (aránylag igen kis molekula nagysággal) tartalmazó oldat fagypontjára majdnem semmi befolyással nem bírnak, míg ellenben a sótartalom mérv- adóan befolyásolja a fagyáspontcsökkenés nagyságát. A kyroskopia a vizeletnél, melynek molekuláris concentratiója már rendes körülmények között is nagy mértékben ingadozik a vízbevitel, ill. kiválasztás szerint, csak bizonyos, itt közelebbről nem részletezendő, kísérleti feltételek esetén ad használható eredményeket. Ellenben a vévsavó fagyáspontcsökkenésének változásai határozottan pathologikus jelentőséggel bírnak, mert sótartalma normalis viszonyok között teljesen állandó. Vesemegbetegedéseknél — megfelelően a sókiválasztás vegyi és kyroskopikus úton megállapított csökkenésének — elég gyakran észlelték a vérserumnak a normálisnál nagyobb fagyáspontcsökkenését (a normalis érték o=0'56°). Ámde uraemia súlyos eseteiben (1. utóbb) gyakrabban hiányzik ezen nagyobb fagyáspontcsökkenés. A fentiekben röviden felsorolt eljárásokat főként a vés ^sebészet céljaira alkalmazzák. Ilyenkor gyakran annak eldöntéséről van szó, hogy egyoldali (vagy főként egyoldali) vesemegbetegedésnél a másik vese működésképes-e. A két vese külön-külön felfogott vizeletének vizsgálata a beteg oldal váladékára vonatkozólag legtöbbnyire azt mutatja, hogy fajsúlya alacsonyabb, fagyáspontcsökkenése csekélyebb és phloridzinbe- fecskendés után a cukorkiválasztás kevesebb vagy hiányzik. Ha a vesék kóros folyamatok vagy súlyos sérülések következtében működésüket többé nem tudják kellőkép teljesíteni, gyakran egy változatos tünetcsoport fejlődik ki, melyet az uraemia neve alatt foglalunk össze. Ezen állapot egy mérgezés benyomását teszi és többnyire bizonyos anyagok visszatartásából magyarázzák, melyeket rendes körülmények között a vesék kiválasztanak vagy melyek zavart veseműködésnél a testben keletkeznek. Az ily anyagok kimutatására vonatkozó kísérletek azonban mindezideig nem jártak biztos eredménnyel. Előbb
